Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

A legek VB-jére készülnek

Kevesebb, mint egy hét múlva kezdõdik Szegeden, a Maty-éri pályán a sík vízi világbajnokság.

Jövő csütörtökön kezdődik Szegeden a 35. sík vízi világbajnokság. A szervezők tulajdonképpen már készen állnak a reményeik szerint minden idők legjobb vb-jére. Az idei év egyik legrangosabb sporteseményén előreláthatólag 82 ország 1500 versenyzője vesz részt. A jegyeladás is mutatja, milyen óriási az érdeklődés: a legrangosabb helyekre, az A szektorba, vagyis a céltorony melletti főlelátóra a hét végi futamokra ugyanis már minden belépő elkelt. Akiknek ide nem jutott jegy, azok sem járnak rosszul, hiszen a szervezők gondoskodtak arról, hogy a nézők a több helyen elhelyezett óriáskivetítőkön is nyomon követhessék a versenyt.A szervezők a döntők két napján összesen 40–50 ezer szurkolóra számítanak.

Azoknak a szurkolóknak, akik a tévén keresztül követik a vb eseményeit, igazi különlegességben lesz részük. A sportág történetében eddig sem az olimpiák, sem a világbajnokságok során nem látott világszínvonalú televíziós technikával (úgynevezett flycam és gocam) közvetíti majd a magyar televízió a vb eseményeit.

A 35 millió forintért bérelt, drótpályán, illetve síneken futó kamerákat olyan szuperprodukciók során alkalmazták, mint a St e ve n Spielberg és Tom Cruise n e v é ve l fémjelzett Különvélemény című film, Jon Bon Jovi koncer tturnéja vagy a németországi labdarúgó- világbajnokság. A nevezések alapján a 82 nemzet legjobb kajakosainak és kenusainak jelenléte garantálja, hogy máris minden idők legnagyobb világbajnokságaként tekintsünk a szegedi eseményre.

Angyal Zoltán, a magyarok szövetségi kapitánya szerint hat-nyolc aranyérem, ebből három olimpiai számban megszerzett medál a realitás, ám a kapitány gyorsan hozzáfűzi: sokak szerint ő gyakran óvatosan becsül. A riválisok közül egyedül a következő olimpia házigazdáitól, a kínaiaktól nem igazán tudni, mire is lehet számítani. A szegedi vb-n a versenyek mellett számtalan izgalmas kísérőprogram is várja az érdeklődőket, így például a gyerekeknek és fiataloknak felállított játékok, kerékpáros triálbemutatók, a színpadon pedig számos ismert zenekar, többek között a United együttes gondoskodik majd a remek hangulatról.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már csak 100 millió forintot kaphat a Fradi a T-Mobile-tól

A Ferencváros mezszponzora a korábbi évi 250 millió támogatás helyett a 2006/07-es szezonra 100… Tovább olvasom