Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

A kimagasló csapatmunka sikere volt

Három egymás utáni vereséget követően a hétvégén igazán kitett magáért a Győri ETO FC: helyenként remek játékkal, hat góllal győzte le a Lombard FC Haladást.

A kiváló csapatmunkából minden csapattag, így Varga Zoltán is kivette részét.
Rögtön a mérkőzés elején Miriuta bombagólja megadta az összecsapás alaphangját, a nyolcszoros válogatott középpályás pedig láthatóan nagy kedvvel futballozott az egész találkozó során.
– Számított ilyen nagy különbségű győzelemre? – kérdeztük Kiprich József vezetőedzőt.

– Azt hiszem, senki sem számított ilyen sikerre – kezdte értékelését Kiprich József. – Szerintem ennél is fontosabb azonban, hogy jól ment a játék, nagyszerűen futballoztunk és ezúttal a helyzetkihasználásunk is megfelelő volt.

Érezni lehetett, hogy mindenképp bizonyítani szeretnének a labdarúgók, sokkal több van bennük, mint ahogy azt a csapat helyezése mutatja.

– Egy védekező felfogásban játszó Haladást vártak, amely meglepően bátran kezdett, az első játékrészben több helyzet is adódott az ETO kapuja előtt.

– Engem is meglepett az ellenfél játéka. Nem állt be védekezni a Haladás, ezért is kerekedhetett ilyen jó mérkőzés. Persze volt lehetősége az ellenfélnek is, de az igazság az, hogy inkább pontrúgás utáni szituációkból adódtak ezek a gólhelyzetek, az igazán jól kidolgozott vendégakció kevés volt.

– Tudjuk, hogy nem szívesen szokott kiemelni senkit, de Miriuta teljesítménye mindenképp meghatározó volt ezen a mérkőzésen.
– Nagyon jól játszott Miriuta, de az is biztos, hogy jó csapatmunka is kell, hogy ilyen egyéni teljesítmények születhessenek.
– Az eddig halványabb teljesítményt nyújtó Nagy Tamás is egyre jobb formát mutat.

– Tamás nagyon komolyan készül a mérkőzésekre és ennek az eredménye meg is látszott a mostani találkozón.
– Szombaton az a Balaton FC lesz az ellenfél, amely az Üllői úton győzte le a Ferencvárost.

– Már többször bizonyította a siófoki legénység, hogy komoly eredményekre képes, részünkről alaposan felkészülünk és mindent megteszünk, hogy egy jó eredményt érjünk el Siófokon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szalai jános felajánlotta a lemondását

Kosárlabda Falco KC 108 S. Ászok- SMAFC 71 (34–16, 24–21, 30–22, 20–12)… Tovább olvasom