Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

A kapitány Miriutával tárgyalt

Információink szerint elképzelhető, hogy Miriuta Vasile lesz Lothar Matthäus segítője a magyar válogatottnál. Az őszi idényben még Győrött játszó középpályás több alkalommal is tárgyalt erről az újdonsült szövetségi kapitánnyal, de döntés egyelőre nem született az ügyben.
Miriuta Vasile
Miriuta eközben megegyezett az NB I/B-s Bp. Honvéd együttesével, de a fél évre szóló szerződést még nem írta alá. Amennyiben Miriuta a válogatott mellett dolgozik, ez nagyban növelhetné Ulbert Tibor kapusedzőségének esélyeit is.

Egyelőre csak az a cél lebeg Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője előtt, hogy sikeres legyen a magyar futball, s a nemzeti tizenegy húsz év után ismét eljusson nagy nemzetközi tornára, a 2006. évi világbajnokságra – erről kedden éjszaka nyilatkozott Matthäus a német ARD televízió egyik beszélgetős műsorában.

A magyarországi feladat kihívást jelent, s nemcsak játékosként, de edzőként is sikeres akar lenni az egykori német labdarúgócsillag, aki annak idején zaklatott körülmények között vett búcsút klubcsapatától, a Bayern Münchentől. Szerinte azonban az a fontos, hogy a nehézségek után ismét talpra álljon az ember, s előretekintsen.

Lothar Matthäus
A 150 válogatottságával német rekorder Matthäus Sandra Maischberger műsorvezetőnek elmesélte, hogy nem könnyen vált meg Belgrádtól, ahol a Partizan együttesét irányította, s a Bajnokok Ligájába jutott a szerb együttessel.

Már teljesen Belgrádra „állt rá", a gyerekeket is beiskolázták, amikor megérkezett a magyar ajánlat. Belgrádban „néhány dolog nem stimmelt" – közölte, de nem bocsátkozott részletekbe.
Matthäus nem ecsetelte, hogy milyen szerepe volt a váltásban annak a körülménynek, hogy szerb felesége, Marijana Budapesten dolgozik a divatszakmában.

Marijanával négy hónapi ismeretség után kelt egybe, a pár a korábbi házasságokból hat gyereket „örökölt". Matthäus számára szerelem volt ez első látásra, harmadik feleségével angolul beszél, s nem tagadja, hogy kettejük közül ő a pedánsabb, a rendszeretőbb.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraindult a Dakar-rali

Három nap kényszerpihenő után kedden reggel indultak útjukra a versenyben maradt résztvevők. A… Tovább olvasom