Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A Himnusz új változata szól mostantól a sportolóknak

A magyar himnusz legújabb, 90 másodperces, szimfonikus változata kifejezetten a világversenyek eredményhirdetési ceremóniájához készült el a nyáron.
Az idei Ausztrál és Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szerepelt érmes ifjúsági sportolókat és az őket felkészítő szakembereket köszöntötte hétfőn délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Az ünnepségen Borkai Zsolt elnök beszédében kiemelte, hogy a kormány támogatásának jóvoltából a magyar ifjúsági korú sportolók olyan eseményekre - például az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra - is eljuthattak, ahová korábban nem, majd megköszönte a sikeres szereplést a versenyzőknek és edzőiknek.

Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója emlékeztetett arra, hogy a magyar fiatalok az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) nyert 14 éremmel (8-3-3) az országok versenyében negyedikek lettek, ezzel az elmúlt 22 év második legsikeresebb szereplését mutatták fel. A januári Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon most először vett részt Magyarország, s ott szintén 14 dobogós helyezést (6-1-7) gyűjtöttek be az ifjú sportolók.

A MOB első számú vezetője beszámolt arról, hogy jól haladnak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületei.

"Az új uszoda építése már elkezdődött, s összesen 25 milliárd forint értékű beruházásokra kerül sor, az összeg egyik felét a magyar állam, a másikat Győr városa állja" - jelentette ki Borkai, majd hozzátette, hogy az olimpiai fesztivál kapcsán több új csarnok és egy atlétikai pálya is épül majd a kisalföldi városban.

Az ünnepség keretében bemutatták a győri sportesemény kabalaállatát, egy kakast is, amelynek nevére a szervezők ötletpályázatot írtak ki. A javaslatokat a 2017-es EYOF közelmúltban elindult hivatalos honlapjára lehet beküldeni (gyor2017.hu).

Az ünnepségen felcsendült a magyar himnusz legújabb, hivatalos, 90 másodperces, szimfonikus változata is, amely kifejezetten a világversenyek eredményhirdetési ceremóniájához készült el a nyáron. Nagy Zsigmond elmondta: az új verziót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is ösztönözte, mert a magyar himnusz eddigi verziója 2 perc 29 másodperc hosszú volt, szemben a többi ország nagyjából 90 másodpercesével.

Somogyváry Ákos karnagy-művészeti vezető, az Erkel Ferenc Társaság elnöke beszámolt arról, hogy az új változatot a MOB felkérésére, Erkel Ferenc eredeti partitúráját alapul véve készítették el a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

"Ez a változat jól képviseli a mű verbunkos karakterét, frissességét és lendületét " - jelentette ki, majd hozzátette, hogy méltó kísérője lesz a magyar sportolóknak, továbbá lelkesítő, és az összetartozás egységét is kifejező éneke a sportszerető szurkolóknak itthon és szerte a világban.

Borkai Zsolt megemlékezett a legidősebb magyar olimpiai bajnokról, az 1936-os berlini játékokon szerepelt vízilabdázó Tarics Sándorról, aki ma ünnepli 100. születésnapját, s jelezte: az Egyesült Államokban élő sportembert a MOB nevében Szabó Bence főtitkár fogja köszönteni San Franciscóban.

A rendezvény végén bejelentették, hogy a Bács-Kiskun megyei Poli-Farbe festék- és vakolatgyár lett a MOB új arany fokozatú támogatója. A négy évre szóló megállapodást Borkai Zsolt és Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója írta alá. A Magyar Termék Nagydíjas vállalat és a MOB ez alkalomból közös felújítási pályázatot is meghirdetett a sportszervezetek részére, a júniusi árvíz során megrongálódott sportlétesítmények felújítására.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. BJ.MÓVÁR 2013. szeptember 24. 20:52
    „Ezeknek mindenbe bele kell rondítaniuk !! Az új változat,egy jellegtelen nulla a megszokott régi változathoz képest!! Ez egy sivár lapos semmi !!!! Biztos valamelyik milliókkal fizetett tanácsadó akart megdolgozni a meg nem érdemelt fizetéséért!!! Nem lehetett hallani róla,de biztos" széleskörű konzultáció,meg egyeztetés "előzte meg a döntést,mint az egész 3 és fél éves ámokfutást!!!”
  • 24. pamutzokni 2013. szeptember 24. 13:02
    „Mit szólna Kölcsey?
    Nem hinné el, hogy ezt választották a nemzet himnuszának.
    Adhatott volna neki más címet, a forradalmárok talán nem ezt választották volna nagy-nagy lelkesedésükben vagy talán végig olvashatták volna a címét.
    ,,Hymnus, a´ Magyar nép zivataros századaiból"”
  • 23. pancser 2013. szeptember 24. 09:32
    „Nem csak a Himnusz lett változtatva a két háború között, hanem más dalok is, például a Marica grófnő betétdala pl: "Szép város Kolozsvár" a "Komm mit nach Varasdin" helyett. A Rákosi érában beleturkáltak a Csárdáskirálynőbe is így született a Hajmási Páter, Hajmási Pál című förmedvény dal. Magyarul a politika a dalokat is képes aktualizálni a saját ideológiához. Ha a Himnusz esetében visszanyúltak az eredeti irányába azt jól tették. A reformkor amelyben a mű megszületett nem a depresszió tüneteiről ismert, hanem a reményről, a bizakodásról és a tettrekészségről.”
  • 22. goldboy 2013. szeptember 24. 08:42
    „http://www.youtube.com/watch?v=dRd116mFTQQ”
  • 21. nagytibi 2013. szeptember 24. 08:22
    „Dwatson nem értem miért sikoltoztok a himnusz új változata miatt, ti úgy is az internacionálét éneklitek éjjel nappal szóval nem kell itt csinálni a műbalhét!Soha többé mszp”
  • 20. kekec 2013. szeptember 24. 07:16
    „Ui. Már réges-régen vissza kellett volna állni erre a verzióra. A komolysága egyébként - némileg meglepő módon - semmit nem csorbul az élénkebb tempótól.

    18. FrankieBoy
    Na, pedig direkt megnéztem, írta-e már valaki...”
  • 19. kekec 2013. szeptember 24. 07:12
    „Azért jegyezzük meg, hogy **EZ AZ EREDETI**, nem az az énekelhetetlen, búvalb@#&tt sirató, amit eddig nyomtak.
    Klasszissal jobban is hangzik.”
  • 18. FrankieBoy 2013. szeptember 24. 06:16
    „Valamikor a 70-es években történt, hogy az ének-tanárunk valami nagyon ismerős dallamot játszott a zongorán, de nem jöttünk rá, mi az... Elmondta, hogy ez a Himnusz volt, az Erkel által megírt, eredeti ütemben. Merthogy ez egy verbunkos, nem pedig siratódal.
    Szóval az "eredeti" Himnusz sokkal gyorsabb, mint amiről azt hiszik itt nagyon sokan, hogy "eredeti".... :)”
  • 17. Jerry 2013. szeptember 24. 00:31
    „A magyar himnusz legújabb, 90 másodperces, szimfonikus változata kifejezetten a világversenyek eredményhirdetési ceremóniájához készült el a nyáron.Hát világversenyeken nem sokszor fogják lejátszani magyar győztesnek.Na de tényleg, azon a pár alkalmon talán ezt a 90 másodpercet a focistáink talán végig bírják vigyáz állásban. Az utána lévő 90 percet úgyis végig fekszik majd.”
  • 16. Dwatson 2013. szeptember 23. 20:03
    „10. iszugy 2013.09.23. 17:54
    Annyival,hogy nem változtatták meg a himnuszt,az ország nevét,nem írtak új alkotmányt maguknak,sem új munkatörvénykönyvet,polgári-,és büntetőtörvénykönyvet,nem államosították a közoktatást,de nem fordították meg a belváros egyirányú utcáit,nem rabolták ki a nyugdíjpénztárakat,nem szüntették meg a rokkantnyugdíjat,nem csináltak trafikmutyit,földmutyit ,40 új adónemet,nem vették el az adójóváírást,hosszan lehetne sorolni.Lehet,hogy Fidesz fóbiám van de okkal!”
  • 15. háté 2013. szeptember 23. 19:42
    „Nincs két himnusz, csak egy még idióta MOB- vezetésnek sincs még egy!
    - csak a fidesz filoszemita bandájának élén városunk vezetőjével.
    A MOB műlovasnak és brancsának remélem pár hónapja van már csak!
    Ezeknek a mammonistáknak jobban tetszene a: száz forintnak ötven a fele, egye meg a fészkes,
    - de a zsebeink tele!”
  • 14. RickCartman 2013. szeptember 23. 19:41
    „focimeccsen szurkolók még rövidebbet tudnak,...iiiistenáldmeg..hukk.....baaaaaaaalsorsaki...hukk...hooozrá..hukk ...ki nemugrál, nem ismagyar, hej, hej...15 sec.az egész, egyszer felvenni (ingyen), oszt mehet”
  • 13. kenderice 2013. szeptember 23. 19:24
    „Miért nem a Nemzeti barackfa dal lett az új himnusz?”
  • 12. Táncos 2013. szeptember 23. 18:54
    „http://www.mob.hu/images/MOB/Magyar%20Himnusz%20B%20d%C3%BAr%20MOB.wav”
  • 11. Sergio 2013. szeptember 23. 17:57
    „http://www.youtube.com/watch?v=c-UYFDGVYes”
  • 10. iszugy 2013. szeptember 23. 17:54
    „!.-neked fidesz fóbiád van!Mennyivel jobbal a pirosszeműek?”
  • 9. ktl 2013. szeptember 23. 17:05
    „Amikor Rákosi Mátyás felkérte Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát hogy írjanak egy új magyar himnuszt, azt válaszolták: meg van az már írva... aki ezt az új himnuszt kitalálta az elmehet a piros <moderáltam magam>”
  • 8. enéh 2013. szeptember 23. 17:02
    „Nagyon tetszik, hogy az ifjúsági olimpia honlapján a pálinkafesztivált promózzák.”
  • 7. bn 2013. szeptember 23. 16:38
    „A himnusznak csak egy változata van...”
  • 6. ATX 2013. szeptember 23. 16:13
    „Szegény Erkel Ferenc meg forog a sírjában. Sőt, lehet, hogy maga Kölcsey is...”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jegyeket nyertek az ETO-SZESE-Veszprém meccsre!

Október elsején az MKB-MVM Veszprém lesz az ETO-SZESE ellenfele Tovább olvasom