Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A hazai veretlenség megőrzéséért

Az Euroliga előző kiírásának bronzérmesét, az olasz Lavezzini Parma együttesét fogadja szerda este (február 12-én) a GySEV-Orsi női kosárlabdacsapata.
illusztráció
A mérkőzés, amelyet az m2 élőben közvetít, a szokásos este hat órás kezdési időpontnál fél órával később, 18.30-kor kezdődik. A soproni társulat két hónapja igencsak viharos előzmények után – a Mujanovic-ügy kirobbanására gondolunk – sima, közel húszpontos győzelmet aratott „sonkavárosban". A soproniak a legutóbbi fordulóban drámai csatában – mondjuk így – balszerencsés vereséget szenvedtek a csoport élén álló lengyel Gdynia otthonában.

– Mennyire volt nehéz felrázni az egypontos, enyhén szólva is vitatható körülmények között elszenvedett vereség után a csapatot? – kérdeztük Dirk Bevilaquát, a GySEV szakvezetőjét.
Szerencsére nemigen kellett ilyesmivel foglalkozni. Úgy érzem, a lengyelországi vereség a lehető legjobb reakciót váltotta ki a lányokból, roppant dacossá és elszánttá tette őket. Nagyon remélem, ebben a szellemben is fognak játszani a mérkőzésen – hangzott a fiatal ausztrál edző válasza.

– A parmaiak lényegesen gyengébben szerepelnek, mint az előző kiírásban, amelyben a harmadik helyezést érték el. Mit gondol, mi ennek az oka, és ön szerint mi várható ma az olasz csapattól?
– A parmaiak a tavalyitól messze elmaradó szereplésének fő oka szerintem az, hogy a játékosállomány, legalábbis ezen az Euroliga-szinten, jelentősen meggyengült. Három világsztár távozott az olasz csapattól, olyan klasszisok, mint Penicheiro, Milton, Griffith. Bár most is remek kosarasok játszanak nálunk, őket megítélésem szerint nem sikerült pótolni. Hogy mi várható a Parmától? Biztos vagyok benne, hogy most kettős akarással vetik magukat a küzdelembe.

Ennek az az oka, hogy matematikailag még megvan az esélyük a csoporton belül a legjobb négy közé jutásra és ennek a mai soproni összecsapásnak a megnyerése az utolsó lehetőség arra, hogy versenyben maradjunk. Abban is biztos vagyok, hogy centerük, az éveken át Sopronban szereplő Daliborka Vilipic még társaihoz képest is hatalmas pluszbecsvággyal próbál majd bizonyítani. A parmaiak a közelmúltban leigazolták a világ egyik legjobb hátvéd játékosát Ruthie Boltont, aki az amerikai válogatottal szinte mindent megnyert, amit egy kosaras megnyerhet. Az ő megjelenésével jelentősen megváltozott a parmaiak korábban a Vilipic–Brown centerpárra épülő támadójátéka, színesebb lett taktikai repertoárjuk. Bolton kikapcsolása tehát úgy érzem, kulcskérdés. Hiába nyertünk biztosan Parmában és hiába állnak mögöttünk a csoporton belül az olaszok, óriási hiba lenne egy pillanatra is lebecsülni őket. Küzdelmes, kemény és nehéz mérkőzésre számítok, remélem, a fantasztikus és fanatikus szurkolótáborunk újra segít majd a csapatnak.

– Alessandra hétfőn este visszatért. Játszik?
– Mivel Lichnerova még mindig nem egészséges, szinte biztosra vehető, hogy a brazil lány – aki egyébként a rehabilitációt irányító szakemberrel érkezett Sopronba – benne lesz a parmai tízes keretben. Hogy mennyit fog játszani, ezt előre nem tudni, meg kell nézni, milyen állapotban van. Úgy gondolom, nem fogom feltétlenül erőltetni a pályára lépését, de pár percre valószínűleg be fog szállni a játékba.

– Végezetül egy sablonkérdés: mit remél a játéktól?
– Ahogy a parmaiaknak, nekünk is létkérdés a győzelem. Mint már mondtam, a Gdynia elleni vereség nagyon elszánttá, akaratossá tette a csapatot, remélem, ez a harci szellem jó játékkal is párosul. Bízom benne, hogy a közönség hathatós támogatásával meg tudjuk őrizni hazai veretlenségünket az Euroligában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Becker szívesen játszana Graffal párost

Boris Becker, a németek háromszoros wimbledoni győztes teniszezője kijelentette, hogy szívesen… Tovább olvasom