Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A hazai és a nemzetközi elit Győrszentivánon

Sportlövészet - Szombaton és vasárnap rendezik meg a Hungarian Open légfegyveres versenyt Győrszentivánon. Az érdeklődés hatalmas, mivel a világ minden pontjából érkeznek a megyébe kiváló lövészek.
Az utóbbi években Győrújbaráton és Ikrényben rendezték meg a Hungarian Opent, idén Győrszentiván ad otthont a versenynek. Laczik Zsolt, a Patent-Győri LK szakvezetője elmondta, rekordmennyiségű lövész nevezett az idei viadalra.

„Szerettük volna visszacsalogatni az élmezőnyt a megyeszékhelyre, miután legutóbb Győrújbaráton és Ikrényben volt a verseny. Idén nagyon komoly volt az érdeklődés, de csak kétszázötven jelentkezőt tudtunk fogadni. A sok résztvevő miatt a verseny a vártnál előbb, nyolc órakor kezdődik és egy sorozattal több lesz a tervezettnél. A Hungarian Open nagyon fontos, mivel ez lesz a válogató a február huszonnegyedikén kezdődő svájci Európa-bajnokságra. A magyar résztvevők közt lesznek többek közt Joó Éva Európa- és országos bajnok, Papanitz Zoltán világbajnok és Csonka Zsófia, aki már biztos pekingi résztvevő.

Legesélyesebbnek a komáromi Sidi Pétert tartom, aki kétezer-négyben megnyerte a Győrben rendezett Európa-bajnokságot. A mezőny erősnek ígérkezik, mivel a versenyzők közt lesznek az indiai és ausztrál olimpiai bajnokok is. Ennek ellenére úgy gondolom, lesznek döntőseink, a legjobb nyolc között a helyünk" – mondta.

A szakvezető éremesélyesnek tartja a Patent-Győri LK fiatal tehetségét, Boros Lászlót is.
„Futócéllövő kategóriában kiemelkedően tehetségesnek találom a csupán tizennyolc éves fiút. Fiatal kora ellenére már most nagy versenytapasztalattal rendelkezik. A kétezer-hetes franciaországi EB-n a hatodik helyet szerezte meg, sőt, a Csehországban rendezett nemzetközi versenyen a dobogó harmadik fokáig jutott, egyéni csúcsot beállítva" – említette a szakvezető.
A versenyen az érdeklődők nagy kivetítőkön követhetik figyelemmel az eseményeket.

„Kelet-Európában egyedülállóan csak mi rendelkezünk ilyen modern gépekkel. Elektromos céltáblára lőnek a versenyzők, ami azonnal mutat minden információt" – mondta befejezésül Laczik Zsolt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az újabb határidő: vasárnap 17 óra

Labdarúgás - Vasárnap 17 órára vár végleges választ vételi ajánlatára a soproni önkormányzat az FC… Tovább olvasom