Kisalföld logö

2016. 09. 24. szombat - Gellért, Mercédesz 10°C | 21°C

A halállal is meccselt

Majdnem tragédiával végződött a legutóbbi Kiss János SE–Győri Komszol SE tekemérkőzés.

Csiszár József
Majdnem tragédiával végződött a legutóbbi Kiss János SE–Győri Komszol SE tekemérkőzés, amelyről a vendégcsapat játékosát, Csiszár Józsefet a rohammentő vitte el a győri kórház kardiológiai osztályának intenzív részlegére.

Történt ugyanis, hogy az első párban ledobó Csiszár József leült a nézőtérre, hogy biztassa csapattársát, amikor egy jó félóra elteltével arra lettek figyelmesek a társak, hogy lefordul a székről és mozdulatlanul fekszik.

Azonnal hívták a mentőket, akik pár perc múlva meg is érkeztek. Közben a társak megpróbálták az újraélesztést, de igazából a mentők szakértelmére volt szükség, akik a helyszínen, majd útközben is a defibrillátor segítségét vették igénybe.
A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás következtében tegnap  már a kórházi ágyán tudtunk beszélgetni a versenyzővel, aki csak az elbeszélésekből ismerte meg a történteket, mivel semmire sem emlékszik.

– Valóban, azt sem tudom, hogyan és mivel mentem ki a tekepályára, ott mi történt velem, csak a kórházi ágyon magamhoz térve kérdezgettem a körülöttem levőktől, hogyan  kerültem ide. Több mint harminc éve versenyzek, sok nagy csata részese lehettem, soha nem voltam még rosszul. Mindig bírtam a fizikai megterhelést, meg az izgalmakat is. Sajnos az elmúlt egy-két nap eseményei is kiestek az emlékezetemből, de már hála istennek jól érzem magam, a kórházi ágyból is szorítok a fiúkért, hogy nyerjék meg a bajnokságot és jussunk fel az első osztályba. Remélem, hamarosan köztük lehetek.

A család és a csapattársak aggodalmát is sikerült eloszlatni jókedvével, mivel már túl van azon a veszélyen, ami az első pillanatokban leselkedett rá. Elmondta, hogy orvosai szerint másfél nap alatt rengeteget javult az állapota, ami elsősorban fizikai állapotának, rendszeres sportolásának és erős szívének köszönhető.

A mérkőzés természetesen félbeszakadt, abban a pillanatban senki nem gondolt az ütött fákra, a megszerezhető pontokra.
Csiszár József 66 éve ellenére már a további sportolásról, az újabb tekeversenyekről beszél, mert mint mondta: az igazi sportember sosem adja fel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb legfiatalabb gólszerző a Premier League-ben

Az Everton futballistája, James Vaughan lett a Premier League történetének legfiatalabb gólszerzője.… Tovább olvasom