Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A Hajduk Split elégedett a sorsolással

A splitiek igencsak megkönnyebbültek, amikor a sorsoláskor a Debrecen mellé az ő csapatuk neve került, hiszen nem kiemeltként elkerültek olyan sztáregyütteseket, mint a Liverpool, a Celtic, az Anderlecht, vagy éppen a Dinamo Kijev.
A splitiek igencsak megkönnyebbültek, amikor a sorsoláskor a Debrecen mellé az ő csapatuk neve került, hiszen nem kiemeltként elkerültek olyan sztáregyütteseket, mint a Liverpool, a Celtic, az Anderlecht, vagy éppen a Dinamo Kijev. A Hajduk elnöke, Branko Grgic, az egyik horvát lapnak elmondta, nagyon elégedett a sorsolás eredményével.

- Mindennel együtt elégedettek lehetünk, de nem szabad lebecsülnünk ellenfelünket, hiszen, amely csapat idáig eljutott, az nem lehet rossz, így mindkét találkozót komolyan kell vennünk – nyilatkozta az elnök. - Optimista vagyok, szerintem hetven százalék az esélyünk a továbbjutásra. Nem ismétlődik meg újra a shelbourni történet (a tavalyi BL selejtező második körében a Split hazai pályán 3-2-re verte az íreket, ám idegenben sima, 2-0-s vereséget szenvedett). Tudatában vagyunk a helyzetnek, ezúttal bizonyára mindent kiadunk magunkból. Nem fejeződött még be az átigazolási szezon, remélem, hogy hétfőtől kezdődően jelentősen megerősödik a játékoskeretünk.

Igor Stimac, a Hajduk korábbi edzője és a jelenlegi sportigazgató is elégedett volt a sorsolás eredményével.

- Ellenfelünk személye reménykeltő a továbbjutásra nézve, különösen, mert a második meccs nálunk lesz. A magyar liga nem jobb, mint a horvát, az új edzővel, Blazeviccel és a két érkező játékossal optimisták lehetünk.

dvsc.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi bravúrja

Talmácsi Gábor rendkívül kiélezett küzdelemben megnyerte a 125 kcm-es géposztály versenyét. Tovább olvasom