Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A győztes edzője volt szomorúbb

Ahogy a szezon elején, a múlt szombaton újra 3 ponttal nyert az Euroleasing-Orsi Sopron a Röhnisch Foton Sopron együttese ellen. Fura volt látni a győztes alakulat „hadvezérét", Natalia Hejkovát lefújás után.

A sok nagy sikert, többek között két Euroliga-győzelmet is megért edzőnő még hosszú percekig ült magába roskadva csapata kispadján.
A jól látható elkeseredettségére az lehet a magyarázat: jóval többet várt, biztosabb győzelmet remélt csapatától. Ahogy ült arcát tenyerébe temetve, úgy tűnt: számára vereséggel ért fel ez a siker.

Mint azt korábban kifejtette, szerette volna, ha csapata megmutatja a városi rangadón a soproni kosárlabdabarátoknak, mennyit is lépett előre azóta, hogy a bajnokság 3. fordulójában 3 ponttal legyőzte városi riválisát.
Nos, ami az eredményt illeti, a különbség ugyanúgy 3 pont lett, így túl sok előrelépés valóban nem volt érzékelhető az Orsi részéről. Tény azért, most biztosabban nyertek Hejková tanítványai, hiszen a múltkor a hajrában fordítottak a végig vezető Foton ellen. Ezúttal más volt a koreográfia, a harmadik negyed egy rövid időszakát leszámítva végig az Orsi vezetett a szívósan küzdő Foton ellen, amely a hajrában 10 pontról jött föl a „hagyományos" 3-ra.

Ami Hejková számára némi örömöt jelenthetett, az az eddig erősen közepesen teljesítő orosz center, Okszana Zakaluzsnaja remeklése lehet. Az Oxi becenévre hallgató középjátékos – akinek állítólag a dereka nem volt teljesen rendben – szezonbéli legjobb játékát nyújtotta bajnoki meccsen, az Euroligában Rózsahegyen és Prágában volt már hasonló produkciója. A Foton ellen erős dupla-duplát vezetett elő. Neve mellett 26 pont és 12 lepattanó állt a mérkőzés statisztikai lapján, és döntő volt, hogy az Orsi 10 lepattanóval többet szerzett, mint riválisa. A kosaras hétfőn Ausztriában járt, ott vizsgálták deréksérülését.

– Kemény és nehéz mérkőzés volt egy lelkes és kitartó ellenféllel szemben – vélekedett a városi rangadóval kapcsolatban az orosz lány. – Szerencsére a mérkőzés közben nem éreztem a sérülésemet, és örülök, hogy végre itthon, egy szoros bajnoki mérkőzésen is jól ment a játék. Bár a vége csak három pont lett, úgy érzem, a hajrában a győzelmünk nem forgott veszélyben.

A másik oldalon Válé Flórián a vereség ellenére nem volt túlságosan „elkenődve". Színmagyar, korábban kissé lesajnált együttese újfent megszorongatta jóval nevesebb városi riválisát. A Fotonnál a tavaly még az Orsi csapatában szerepelt bedobó, Szőke Ildikó két lepattanó híján elérte a bravúros tripla-duplát. Hogy a meccset végigjátszó bedobó 19 pontot szerez, úgy, hogy beszór 4 hárompontost, korántsem meglepő. Az viszont annyira nem jellemző a játékára, hogy 10(!) gólpasszal szolgálja ki társait, mint tette a városi rangadón. És az sem, hogy 8 lepattanót gyűjtsön be.

– Nem tagadom, volt bennem némi bizonyítási vágy előző csapatom ellen, hiszen tavaly nem kaptam túl sok lehetőséget. Hozzá kell tennem, úgy érzem, amikor volt rá lehetőségem, akkor éltem is vele – mondta a rangadóval kapcsolatos érzéseiről a Foton legjobbja. – Annak örülök, hogy jól ment a játék, de azt hiszem, még jobban örültem volna akkor, ha esetleg nem megy ilyen jól, de nyerünk. Nem vallottunk szégyent, sokan azt várták, hogy húsz-harminc pontos különbség lesz ellenfelünk javára, ehhez képest ha saját árnyékunkat át tudtuk volna lépni, akár nagyobb meglepetést is szerezhettünk volna. Ami döntő volt szerintem, hogy Zakaluzsnaja ki tudta használni a magassági fölényét a palánkok alatt, ezzel nem tudtunk mit kezdeni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Besztercén az ETO FC

Elutazott az ETO FC a romániai edzőtáborba. A próbajátékon szereplő szerb-montenegrói Vlajic is a… Tovább olvasom