Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 14°C | 24°C

A győri edző elégedettebb

Szépen felépített, pontosan végigvezetett s eredményesen befejezett akciókat mutatott be Gálos László együttese.

MKB-Euroleasing - SEAT Foton Győr 105-66

Az MKB kezdett jobban, de a negyed közepe a győrieké volt. Szépen felépített, pontosan végigvezetett s eredményesen befejezett akciókat mutatott be Gálos László együttese, amely Koncz távoli és Varga ügyes palánk alatti találataival átvette a vezetést. Székely csapata gyenge védekezését látva dühösen, szinte őrjöngve, a másik oldalon Gálos nyugodtan figyelte a fejleményeket. Miután rendezte védekezését a hazai csapat, elhúzott ellenfelétől.

A második szakasz elején is lendületben maradtak a zöld-sárgák, közel húsz pontra nőtt a hazai előny. Ekkor megvillantak a Foton cserejátékosai, s a vendéggárda újra a tízpontos határ közelébe küzdötte vissza magát. Ezzel a Foton el is lőtte puskaporát, a hátralévő 15 perc egyoldalú játékot hozott, a soproniak felőrölték ellenfelük ellenállását.
Székely Norbert: – Nem vagyok elégedett, különösen az első félidőben mutatott védekezésünkkel nem. Az előrelépéshez sokkal nagyobb akarat és alázat kell.

Gálos László: – Ez a mérkőzés kitűnően szolgálta a héten sorra kerülő két fontos összecsapásra a felkészülést. Taktikai elemeket próbáltunk gyakorolni, és ez úgy érzem, sikerült. A meccs végén már pihentettem néhány meghatározó játékost. Gratulálok a Sopronnak és sok sikert kívánok neki mind a bajnokságban, mind pedig az Euroligában.
Gorbunováék az utolsó negyedben tudták csak felőrölni a győriek ellenállását.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Duplázott a lengyel futó

Gyõrbe érkezett a Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton… Tovább olvasom