Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A Győri Dózsa eltűnik a futball térképéről is?

Labdarúgás - Visszalépett a bajnokságtól a nagy múltú Győri Dózsa jelenleg megyei II. osztályban futballozó együttese. A szakosztályvezető előbb készségesen beszélt a döntésről, majd visszavonta a Kisalföldnek tett nyilatkozatát.
Korábban írtunk arról, hogy a Győri Dózsa mintegy harminc cselgáncsosa döntött úgy: másik klubba igazol.

A dzsúdósok a nem megfelelő feltételekre hivatkoztak. Szerintük beázott az edzésekre kijelölt birkózócsarnok, vizesek voltak a szőnyegek és fűtés sem volt a teremben.

Tegnap újabb, talán már nem is annyira meglepő esemény történt a klubbal kapcsolatban. Az egyesület nagy hagyományokkal bíró, ám történelmi mélypontján szereplő felnőtt férfi futballcsapata – amely egyébként utolsó helyen végzett ősszel a megyei II. osztály Győri csoportjában – visszalépett a bajnokságtól.



Tavasszal már nem játszanak: Visszaléptek a bajnokságtól a lila-fehér klub labdarúgói
Tavasszal már nem játszanak: Visszaléptek a bajnokságtól a lila-fehér klub labdarúgói



A döntésről Molnár Jánost, a klub korábbi szakosztályvezetőjét kérdeztük, aki készséggel állt rendelkezésünkre, ám a Győri Dózsa elnökével, Horváth Zsolttal történt egyeztetés után visszavonta a Kisalföldnek tett nyilatkozatát. Pedig elkélt volna a magyarázat, s eláruljuk: nem is mondott semmi ördöngöset a szakosztály nélkül maradt sportvezető, aki korábban azt nyilatkozta, még rutintalan a fiatalokból álló együttesük.
Több játékos is távozott, amikor kiestek, így kénytelenek voltak fiatalokkal feltölteni a keretet. Voltak köztük tehetséges futballisták, ám még úgymond súlytalannak bizonyultak az osztályhoz. A tervek szerint volt dózsás labdarúgókkal próbáltak volna meg egy jobb tavaszt produkálni, mert nem volt könnyű helyzetben a klub, nem gazdálkodhattak sok pénzből.

„Akik itt dolgoznak, szinte ingyen végzik a munkájukat, el sem merem árulni, mennyit keres a pályagondnok, mert lehet, utána mindenki kinevetné" – mondta korábban Molnár János.
Nos, a volt dózsás labdarúgók nem jöttek, s a jobb tavaszból sem lesz már semmi, mivel csapat sem maradt.

Kérdés, hogy az egykor NB I/B-ben szereplő futballcsapat visszakerül-e valaha a megyei futballtérképre.

Méltatlan a hírnévhez

Horváth Cs. Attila, a megyei labdarúgó-szövetség elnöke: – Nyilván szomorú, hogy egy ilyen nagy múltú, patinás csapat visszalép. Innen nagyon nehéz lehet a visszaút. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban a klubnál történt események következménye ez a döntés is. Ez pedig úgy érzem, méltatlan a Győri Dózsa hírnevéhez.

Horváth Tamás, az ETO FC női csapatának szakvezetője, a Dózsa volt edzője: – Szomorú vagyok, mert egy ilyen patinás együttes nem engedhetné meg, hogy idáig jusson. Több nagyszerű emlék is fűz a csapathoz, Csertői Aurél és Stark Csaba is a játékosom volt a lila-fehéreknél, félelmetes csapatunk volt. Ennél sokkal többet érdemelne ez a klub.

Józsa Péter, a Bajcs edzője 12 évig volt a Győri Dózsa futballistája: – Az életem része volt egykor a csapat, s nem is tudok hirtelen mit mondani a visszalépéssel kapcsolatban. Úgy érzem, sok minden közrejátszott abban, hogy ez a helyzet kialakuljon, de erről inkább nem szeretnék beszélni. Csak annyit mondanék, rettenetesen sajnálom, hogy a klub idáig jutott.

Olvasóink írták

  • 3. Vino 2009. április 14. 02:19
    „e-mail: vinobob kukac freemail pont hu ( a pont és a kukac természetesen normál karakterek, nem szeretnék spamet kapni, azért írtam így )”
  • 2. Vino 2009. április 14. 02:16
    „Üdv!

    Nekem lenne egy stabil megye II-es csapatra való játékosom, akik szívesen fociznának együtt, de sajnos nem tudunk saját magunk egyesületet indítani, így mindeki más más csapatban játszik. Ha esetleg valaki a Kisalföldnél tudna segíteni, hogy felvegyem a kapcsolatot a klubbal, illetve ha a klubot is érdekelné, akkor segíthetne!”
  • 1. osztógép 2009. február 19. 09:37
    „és nagy cucc...az egész magyar foci megszűnhetne....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életműdíjas Palotai Károly

Labdarúgás - A megyei labdarúgó-játékvezetők hagyományos évadzáró-évadnyitó farsangi bálján… Tovább olvasom