Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A futballnak is hűséget fogadott

Egy község, egy sportember címmel a Kisalföld egy hosszú sorozatot indított. Ebben Győr-Moson-Sopron megye 184 községéből olyan egyéniségeket mutatunk be, akik sokat tettek vagy tesznek a településük sportjáért. (57.)
„A Dunaszegi Általános Iskolában már megfertőződtem a labdarúgással, és ugyanolyan hűséget kötöttem vele is, mint a szakmámmal és a feleségemmel – kezdte az 59 éves Páli Béla. – Általános iskolás koromban pár évig nem működött a helyi sportkör, így 1968-ban, amikor újjá-
alakult, a magam tizenöt évével egyik alapító tagja lehettem és kezdőjátékosként azonnal az új csapatba kerültem. No nem azért, mert annyira jó voltam, hanem mert olyan kevesen voltunk. Az első évünk a teljesen új közeg megismerésével telt, de olyan jól sikerült az ismerkedés ezzel a csodálatos játékkal, hogy a második évünkben már megnyertük a járási bajnokságot és feljebb jutottunk. Hat évig a dunaszegi labdarúgócsapatban játszottam, majd az akkor éppen a magyar bajnokság második vonalában szereplő Győri Dózsába igazoltam.

Innét 1975 februárjában bevonultam katonának, és két évet az akkor megyei első osztályban szereplő Radnóti SE-ben töltöttem, ahol a játék mellett már a csapat intézője is voltam. Leszerelés után ismét hazaigazoltam szülőfalum csapatába, és játszottam 1981-ig, amikor a sors megint közbeszólt. Feleségem súlyos betegsége, a munkám, valamint a családi házunk építése mellett nem maradt annyi időm, hogy vállalni tudjam az edzéseket, így 1982-ben abbahagytam a versenyszerű sportolást, de a dunaszegi sportkörnek azóta is, a mai napig tagja vagyok. Köszönöm mindazoknak, akik bármilyen formában, akár munkával, akár anyagi támogatással segítettek, hogy egyesületünk az elvárt szinten tudjon működni. Köszönet jár a feleségemnek is, aki betegsége ellenére minden segítséget megad, hogy a sportnak is élhessek és dolgozhassak."
Mint ahogy ma már nagyon sok településen, így Dunaszegen is bátran elmondhatják a régi közmondást, hogy nem csak foci van a világon, amiben Páli Bélának is van némi szerepe.

„Sportkörünk a labdarúgáson kívül női kézilabdacsapatot is működtet, úgy gondolom, nem kevés sikerrel, sőt, lelkes kézilabdás lányainknak köszönhetően már működik az iskolai kézilabda-oktatás is. A kézilabdások mellett még az egyesület keretein belül szerepel egy tekeszakosztály is, tagjai a megyei első osztályban egyre inkább előbbre lépnek a tabellán. Ezenkívül már évek óta működtetünk serdülő-labdarúgócsapatot, jelenleg a legbüszkébbek rájuk lehetünk, mert az őszi szezont úgy játszották le, hogy minden mérkőzésüket megnyerték."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogyott a VKCSK

Az őszi zárófordulóban a már biztos első győriek ezúttal nem tudtak felpörögni a találkozóra, így ha… Tovább olvasom