Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

A FIFA nem változtat a VB új selejtező rendszerén

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a dél-amerikai tiltakozás ellenére nem változtat a 2006-os világbajnokság selejtezőjének új lebonyolítási rendszerén.
A FIFA december 17-i döntése értelmében a sportág legeredményesebb, 9 aranyéremmel rendelkező kontinenséről csak négyen utazhatnak Németországba, míg korábban a selejtezőkön 5. helyezett válogatott pótselejtezőn még kvalifikálhatta magát, ami rendszerint sikerült is. Ráadásul egy korábbi határozat alapján a címvédő - jelen esetben Brazília - sem automatikus induló, így gyakorlatilag már csak három kiadó hely maradt Dél-Amerikának.

– Nem tervezünk semmilyen módosítást, eddig még egyetlen beadvány sem érkezett hozzánk - hangsúlyozta a nemzetközi szervezet szóvivője.

Ricardo Teixeira, a brazil szövetség elnöke angol lapértesülések szerint októberben, a FIFA katari kongresszusán áll elő javaslatával, amely a jelenlegi 32-ről 40-re növelné a végjáték résztvevőinek számát, "természetesen" visszaadva a legutóbbi győztesnek az alanyi jogon járó indulást.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Palik, Darázs kettős 56. a 14 szakaszon

Ismét elképesztően autózott a sivatagban a Kis Czeglédi duó. A Nissan terepjáróval versenyző magyar… Tovább olvasom