Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A Ferrari nem támogatja a tesztcsökkentést

Az érintettek által kedden elfogadott szabály szerint idén harminc napot tesztelhetnek a Forma-1-es csapatok. A megállapodást nem támogatta a Ferrari, el sem ment a londoni tárgyalásra.
Az istállók egy nap csak egy helyszínen s legfeljebb két autóval gyakorolhatnak. A futamhelyszínek közül csak Silverstone, Barcelona és Monza adhat otthont tesztelésnek. A Ferrari már régóta ellenzi a költségcsökkentőnek szánt megállapodást, hiszen saját tesztpályával rendelkezik, s már többször volt arra példa, hogy egy napon három autóval gyakorolt. "Régóta tudjuk, hogy a Ferrari nem támogatja a tesztcsökkentést, erre már felkészültünk" - mondta Paul Stoddart, a Minardi csapatfőnöke.

A Forma-1 első számú csapata közelmúltbeli javaslatát a kilenc másik istálló elutasította, mivel az elfogadhatatlan előnyt biztosított volna az autósport elitkategóriáját már így is nagy fölénnyel uraló maranellóiaknak. Az olaszok 15 ezer km-ben maximalizálták volna a szezon közbeni gyakorlások "hosszát". Ezen felül mindkét gumigyártónak, a Bridgestone-nak és a Michelinnek is további 15 ezer km állt volna rendelkezésre gumik fejlesztésére. A kilenc istálló - második ajánlatként - korábban 24 napban határozta volna meg a tesztlehetőségeket, de ezt nem fogadta el a Ferrari. A harmincat sem, ez a verzió azonban a Honda kedvéért született, amely az elmúlt napokban szintén elégedetlenségének adott hangot, s vissza akart táncolni.

Először a tavalyi Brazil Nagydíjon határoztak úgy az együttesek, hogy 2005-től kevesebbet tesztelnek, akkor még úgy volt, tíz nap lesz a limit. Ezt háromszorozták meg végül az érintettek, amellyel sokat nem fognak spórolni, hiszen az idei 19 futam miatt amúgy is kevesebb lehetőség lenne plusz gyakorlások beiktatására. "Mindenki mondogatta, az interlagosi megállapodás nem éli túl a telet, most mégis megállapodtunk" - tette hozzá Stoddart. "A Ferrarit minden egyes megbeszélésre meghívtuk, hiába. Biztosan jó oka van rá, hogy nem 'közösködik' velünk."

Kedden arról is határozott a kilenc csapat, hogy nem sietik el a döntést Bernie Ecclestone javaslatával kapcsolatban, amely az istállók, illetve a világbajnokság szervezőinek feladatait, kötelességeit és jogait szabályozó Concorde-szerződés meghosszabbítására vonatkozik. A Nemzetközi Automobil Szövetség múlt szerdán jelentette be, hogy a Ferrari 2012-ig hosszabbította meg a 2007 végén lejáró megállapodást.

Sajtóértesülések szerint az F1 első számú vezetőjének számító Ecclestone hárommilliárd dollárt ígért a kilenc csapatnak a szerződés meghosszabbításáért. Londonban arról is döntés született, hogy arra kérik az FIA-t, halasszák el a 2008-as szabályokat érintő, péntekre tervezett tanácskozást. A tervek szerint három év múlva a jelenlegi kettő helyett egy gumiszállító tevékenykedne a sorozatban, s egyebek mellett betiltanák a telemetriát. (A Max Mosley vezette testület válaszában jelezte, megtartja az egyeztetést, de kedden szót kértek a gumigyártók is: a maguk részéről szeretnék már tudni, mik a szövetség tervei.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimi Räikkönen egyre inkább elzüllik

Amióta tavaly ősszel kiderült, hogy megromlott Kimi Räikkönen házassága, a Forma-1-es… Tovább olvasom