Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

A DVSC új ellenfele a PAOK Szaloniki

Első hallásra valóban kaphatott volna nehezebb ellenfelet is a PAOK Szalonikinél a Debrecen futballcsapata az UEFA-kupa 2. fordulójában. De ne örüljünk előre, a görög futball rendkívül erős: a válogatott „egyeneságon" jutott ki a 2004-es Európa-bajnokságra, a Bajnokok Ligájában pedig három csapat is – az Olympiakosz, a Panathinaikosz és az AEK Athén – képviseli azt a görög bajnokságot, amelyben a PAOK a 4. helyen végzett… Igaz, Böőr Zoltán a Liverpoolt szerette volna.
Sorsoltak a svájci Nyonban a labdarúgó UEFA-kupa második fordulójára, az egyke magyar Debrecen a görög PAOK gárdájával meccsel – először Szalonikiben, november 6-án. A Loki kaphatta volna az angol Liverpoolt, a spanyol Mallorcát, az olasz Parmát is.

Első hallásra tehát valóban kaphatott volna nehezebb ellenfelet is a PAOK Szalonikinél a Debrecen futballcsapata az UEFA-kupa 2. fordulójában. De ne örüljünk előre, a görög futball rendkívül erős: a válogatott „egyeneságon" jutott ki a 2004-es Európa-bajnokságra, a Bajnokok Ligájában pedig három csapat is – az Olympiakosz, a Panathinaikosz és az AEK Athén – képviseli azt a görög bajnokságot, amelyben a PAOK a 4. helyen végzett…

A Fradit búcsúztató dán FCK a spanyol Mallorca, az MTK-verő horvát Dinamo az ukrán Dnyepr ellen folytatja.

Fehér Miklós portugál Benficája a norvég Moldét, Sáfár Szabolcs orosz Szpartakja a román Dinamót, Tóth Norbert görög Panioniosza a Barcelonát kapta.

Böőr: A Liverpoolt szerettük volna

A DVSC csapatkapitánya szerint a görögök ellen van esélyünk a továbbjutásra.

„Örülök a sorsolás eredményének, mert érzésem szerint a lehetséges ellenfelek közül a legkönnyebbet húztuk, mivel a görögök játéka áll legközelebb hozzánk és a PAOK ellen jóval több esélyünk van, mintha a Liverpoolt, Mallorcát vagy Parmát kaptuk volna. A csapat az élmény miatt legszívesebben a Liverpoollal játszott volna, márcsak azért is, mert angol gárdával még soha nem találkoztunk, de nem bánkódunk azért, mert nem így alakult. Hiszünk magunkban, majd meglátjuk, hogy mi lesz november 6-án" – mondta a Loki csapatkapitánya a klub hivatalos honlapján.

Erős csapat a PAOK

A PAOK hat forduló után a negyedik helyen áll a görög bajnokságban, ott, ahol tavaly végzett. A hajdúsági együttes vezetőedzője, Szentes Lázár nem kívánt véleményt nyilvánítani az ellenfélről, mivel elmondása szerint egyelőre nem tudja, milyen játékerőt képvisel, de bízik benne, hogy lesz esélyük a továbbjutás kiharcolására.

A szakvezető azzal sem akart foglalkozni, hogy éppenséggel a Liverpoolt vagy az olasz Parmát is kaphatták volna.

A PAOK az előző fordulóban a norvég Lynt búcsúztatta: először hazai pályán meglepő 1-0-s vereséget szenvedett, az idegenbeli visszavágón azonban 3-0-ra diadalmaskodott.

A második forduló párosítása:

PAOK Szaloniki (görög)–DEBRECENI VSC
Dinamo Zagreb (horvát)–Dnyepr Dnyepropetrovszk (ukrán)
Borussia Dortmund (német)–Sochaux (francia)
Manchester City (angol)–Groclin (lengyel)
FC Barcelona (spanyol)–Panioniosz (görög)
Benfica (portugál)–Molde (norvég)
Slavia Praha (cseh)–Levszki Szófia (bolgár)
Rosenborg (norvég)–Crvena zvezda (szerb-montenegrói)
FC Valencia (spanyol)–Maccabi Haifa (izraeli)
Szpartak Moszkva (orosz)–Dinamo Bucuresti (román)
Gaziantep (török)–Lens (francia)
Bröndby (dán)–Schalke 04 (német)
Arisz Szaloniki (görög)–Perugia (olasz)
Utrecht (holland)–AJ Auxerre (francia)
Steaua Bucuresti (román)–FC Liverpool (angol)
Valerenga (norvég)–Wisla Kraków (lengyel)
FC Köbenhavn (dán)–Real Mallorca (spanyol)
AC Parma (olasz)–Wünstenrot Salzburg (osztrák)
FC Basel (svájci)–Newcastle United (angol)
Hajduk Split (horvát)–AS Roma (olasz)
Genclerbirligi (török)–Sporting Lisboa (portugál)
Torpedo Moszkva (orosz)–Villarreal (spanyol)
Feyenoord (holland)–Teplice (cseh)
Girondins Bordeaux (francia)–Heart of Midlothian (skót)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaminősítették a magyar bajnokot

Az Arany Ászok Liga győztese a labdarúgó Bajnokok Ligája következő szezonjában már a selejtező 1.… Tovább olvasom