Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

A Dózsából Texasba

Petráhn Barbara, a Győri Dózsa futónője diplomát szerzett a texasi Baylor Egyetem üzleti menedzser szakán, az elmúlt öt évben együtt izzadt az egyetemi futóedzéseken Michael Johnsonnal, a 200 es 400 m-es férfi síkfutás világcsúcstartójával.

Barbara a kint megszerzett diplomával
Honnan indult ez a nem mindennapi pályafutás? 1997-ben a győri Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett, német nyelven jól tudott és angolul sem tudták volna eladni. Futóedzésekre járt a Dózsa-pályára és sorban nyerte az országos atlétikai versenyeket. A történet egészen idáig a magyar sportoló fiatalok által kitaposott úton haladt. Aztán 1998-ban egy sportolóknak felajánlott ösztöndíjjal Texasba került és felpezsdült körülötte az élet.

– Hogyan jutott hozzá ehhez az ösztöndíjhoz?

– A sportolóknak érettségi táján szoktak küldeni ösztöndíjajánlatokat különböző amerikai egyetemekről, én is több helyről kaptam, például a Berkeleyből, Kaliforniából. Számomra fontos volt, hogy a tanulás mellett a sport szempontjából is színvonalas helyre kerüljek, de a Berkeleyn az atlétikát nem találtam elég jónak. Végül megtaláltam az én egyetemem telefonszámát. Felhívtam őket és hagytam egy üzenetet a rögzítőjükön, elmondva eredményeimet, és azt mondtam, ha teljes ösztöndíjat fizetnek nekem, akkor nagyon szívesen mennék hozzájuk...

– Bátor...

– Pedig akkor még angolul se tudtam olyan fényesen. Eldöntöttem, hogy ha még aznap visszahívnak, akkor odamegyek, ha nem, akkor aláírok egy másik egyetemnek. Sokáig nem kellett várnom, aznap este visszahívtak. Nagyon tetszett az edzőnek az általam hagyott üzenet. Tesztet kellett írnom, amiben a szövegértés, a fogalmazás és a matematika mellett általános ismereteket is számon kértek, természetesen mindezt angol nyelven. A vizsga jól sikerült, aztán már csak a vízum kellett.

– Miért fontos ott, hogy egy magyar atléta odamenjen?

– Az iskolai sportrendszerük sokkal magasabb szintű, mint Magyarországon. Itthon az egyetem mellett nem igazán lehet komolyan sportolni, az USA-ban sokkal sportközpontúbbak, fontos az egyetemek közti versengés.

– Lényeges, hogy valaki ne csak sportoljon, hanem tanuljon is? Nálunk ha valaki sporttal akar foglalkozni, akkor elmegy a Testnevelési Egyetemre, de nem feltétlenül tanul mást, mint ami a sporttal kapcsolatos...

– Ott az egyetemen tanulhatsz bármit a sport mellett, sőt, muszáj tanulnod, különben megvonhatják az ösztöndíjat. Kicsit olyan, mint itthon a középiskola, délelőtt tanulsz, délután edzel. Szakot is könnyedén vált az ember, mert iskolán belül megoldható, nem kell intézményt váltani.

– Amerikában milyen volt az élet? Elég volt az ösztöndíj?

– Nem voltam rászorulva a munkára, de a tapasztalatszerzés és önállóság szempontjából elmentem dolgozni egy számítógépes nyelvi laborba.

– Miből szerezte a diplomát?

– Nemzetközi üzleti menedzser lettem, úgy, hogy németet is tanultam. De közben az angolom sokkal jobban fejlődött. Volt olyan németórám, ahol dolgozatírás közben kérdezett a szomszédom angolul, válaszoltam is a megoldást németül, és az agyam valamelyik harmadik részén a Magyarországon tanult némettudásomban kutakodtam, hogy a következő feladatot meg tudjam oldani.

– Amerikában Michael Johnsonnal edzhetett együtt. Milyen volt egy világcsúcstartóval futni a köröket?

– Furcsa, mielőtt kimentem volna, elterveztem az autogramkérést, meg a közös fotót, nagyon lelkes voltam. Aztán mikor ott edzettem vele és láttam, hogy ő is ott liheg velünk és ugyanolyan ember, mint mi, az egész már nem tűnt annyira fontosnak. Olyan, mintha itt futkároznék egy csapattárssal a Dózsa-pályán. Soha nem kértem tőle autogramot, de nagyon jó érzés volt egy ilyen sportolóval edzeni. Azt hiszem, majd csak húsz-harminc év múlva fogom tudni ezt igazán értékelni.

– Jövőre olimpia Athénben. Hogyan készül?

– 400 méteren készülök, a minimális célom az elődöntő. 2000-ben a középdöntőig, vagis a 24 legjobb közé jutottam, ezek után az, hogy a 16 között legyek, minimális elvárás.

– Figyeli a „nagy ellenfeleket"?

– Természetesen, de valójában ez csak akkor és ott fontos, bárkinek közbejöhet egy sérülés, illetve bármikor feltűnhet egy újabb tehetség.

– Az olimpiai tervek mellett még mi foglalkoztatja?

– Sok minden függ a felkészüléstől. Addig nem akarom abbahagyni az atlétikát, amíg 400-on nem futok országos csúcsot. Szeretném látni a nevemet 100, 200 és 400 m-en a csúcstartók között. 300-on egyébként már megvan... Eddig idehaza én futottam egyedül 300-at 37,47 mp-es idővel. Mexikóban pedig, ahol a nagy ellenfelem (Ana Guevara) éppen világcsúcsot futott, Cathy Freeman (a sydneyi olimpiai bajnok) csak egy másodperccel ért előttem célba. Az nagyon kevés ám! Bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy ő akkor nem volt ott csúcsformában.

– Mi lesz az olimpia után?

– Ezt még nem találtam ki. Jobb, ha az ember csak egy fontos célt tűz ki maga elé, ahova természetesen több út is vezethet, így nem válik unalmassá és nem fárad bele az ember a felkészülésbe. Egy évig mindenképpen atletizálok, aztán egy vagy két évig még valószínűleg levezetésként csinálom, persze ebből nem lehet megélni, szóval kóstolgatom, milyen íze van a folyamatos munkának. Honosítanom kell a diplomámat, aztán meglátjuk, mit lehet vele itthon, Európában és a világban kezdeni.
– Most sztárnak számít a Dózsa-pályán?
– Nem. Amerikában sokkal inkább. Ott komolyabban veszik a sportot, van, hogy egy egyetemi versenyre többen kijönnek, mint itthon egy országos bajnokságra. Többször előfordult, hogy verseny után idegenek jöttek hozzám és mondták, hogy csak miattam jöttek ki. Büszkék lehetünk a Győri Dózsára, mert abban azt hiszem, egyedülálló, hogy az atlétái közül nagyon sokan az Egyesült Államokban tanulnak. Talán nem nagyképűség, de valamiféle úttörő voltam ebben, mert miután én kimentem, többen is követték a példámat. A legjobb az lenne, ha még ennél is többen tudnának külföldre menni tanulni. Azt gondolom, hogy nagyon sok diáknak fogalma sincs, hogy mit szeretne csinálni később, erre talán a legjobb megoldás, ha az ember tagja valamiféle sportegyesületnek és nem feltétlenül a sporteredményeinek köszönhetően, hanem a sportegyesület kapcsolatai révén esélye legyen arra, hogy ne csak anyagi és kényelmi szempontokat vegyen figyelembe pályaválasztáskor. Véleményem szerint bármelyik szorgalmas sportoló diák nyerhet külföldi ösztöndíjat. Ebben ránk, „öreg" atlétákra és a kinti kapcsolatainkra számíthatnak azok, aki esetleg ez után a cikk után kapnak kedvet az atlétikához.
– Miért ilyen fontos, hogy Amerikában tanulhatott?
– Olyan dolgokat tapasztalhattam, amire itthon nem volt lehetőségem. Például az optimizmus. Ha valaki kimegy és egyedül megállja a helyét, megtanul önálló döntéseket hozni, akkor már arra büszke lehet. Talán nem is a diplomám a legfontosabb, hanem hogy tudom, ha bárhol lepottyantanának a világon, én akkor is megállnám a helyemet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromból ketten maradtak

A Győri ETO FC szégyenteljes bodajki veresége mellett a megye másik két csapata, a Matáv Sopron és… Tovább olvasom