Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

A döntőbe jutásért nem kell magyarázkodni

Szegeden aratott győzelmével beverekedte magát a magyar bajnoki döntőbe az MKB Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata.

A klubnál nagy az öröm, a szurkolók között azonban nem mindenki értékeli a sikert.
Török Zoltánnal, a klub ügyvezetőjével a döntőbe jutás kapcsán beszélgettünk.

– Mit érzett, amikor a játékvezető Szegeden lefújta a mérkőzést és biztossá vált: döntős a csapat?

– Boldog voltam, nagyon boldog.

– Bevallom, azt hittem, inkább megkönnyebbült...

– Véletlenül sem, még egyszer mondom: nagyon boldog voltam.

Pedig – talán sejti – Sopronban akadnak fanyalgók szép számmal. Emlékeznek a gyengén sikerült középszakaszra, az ott elszenvedett sok vereségre, valamint arra, hogy a döntőbe jutás értéke több csapatnak a szezon közbeni meggyengülése, átalakulása, folyamatos változása miatt csökkent...

– Magyar bajnoki döntőbe jutni minden esetben óriási fegyvertény, nem hiszem, hogy ezt mélyebben magyarázni kellene. Bevallom, furcsának is tartom, hogy ennek a sikernek a kapcsán ezt kell, illetve kellene tennem.

– Az eredményekből ítélve a szegediek ellen azért jelentősen javult a csapat játéka. Önnek hogy tetszett?

– Elégedett voltam és bebizonyosodott, hogy amint Kovacevic felépült és játékba lendült, azzal gyökeresen megváltozott a csapat arculata. Ráadásul Vajda továbbra is sérült, és irányító poszton is komoly gondjaink vannak, de Kovacevic felépülése ebből a szempontból is roppant sokat jelent.

– Mi lett volna, ha esetleg nem sikerül bejutni a döntőbe?

– A klub életére ez csak annyiban lett volna hatással, hogy nagyon szomorúak lettünk volna, ha megint a bronzéremért kell játszani.
– Csütörtöktől viszont az aranyért száll harcba a csapat, az ellenfél Európa negyedik legjobb együttese, a Pécs lesz. Mit vár a finálétól?
– Remélem, sikerül megcibálni az oroszlán bajuszát...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Juventus közel a bajnoki címhez

A Juventus öt pontra növelte előnyét az AC Milánnal szemben, miután legyőzte a Parmát, és a Milan… Tovább olvasom