Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

A csapat sikere fontosabb

Tizenegy forduló után még mindig hibátlan a bajnoki címvédő Graboplast-ETO. A csapat válogatott irányítója, Görbicz Anita vezeti a góllövőlistát.

A Cornexi-Alcoa ellen is folytatta remek szereplését a bajnoki címvédő győri csapat. A sikerben ezúttal is elévülhetetlen érdemei voltak Görbicz Anitának, aki tizenegy góllal és legalább ennyi gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. Pedig a meccs napján, a délelőtti edzésen kisebb húzódást szenvedett a játékos.

– Kezdjük a legfontosabbal. Hogy van a sérülése?

– Javul, egy kicsit fáj még, de remélem, sikerül hamar kipihennem. Szerencsére most hétfőig nincs edzés, kaptunk egy kis pihenőt, ennyi idő talán elég lesz a gyógyuláshoz.

– Fantasztikusan menetel a csapat, öröm nézni a csapat játékát. Miben rejlik a titkuk?

– Nem hinném, hogy titokról van szó. Inkább annak köszönhető ez a sikersorozat, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk, remek játékosok vannak a csapatban, és rendkívül egységesek vagyunk. Sokat számít emellett az is, hogy fantasztikus szurkolótáborunk van. Nekünk meg az az öröm, hogy ilyen hangulatban játszhatunk majdnem minden meccsen. Talán ezért is van az, hogy a győzelem mellett igyekszünk őket a lehető legjobban kiszolgálni.

– A csapat eredményei mellett nem mellékes, hogy pillanatnyilag ön vezeti a góllövőlistát.

– Teljesen komolyan mondom, hogy ezzel egyáltalán nem foglalkozom. Most, a Cornexi ellen sem tudtam, hogy pontosan mennyi gólt is lőttem. Nem gondoltam volna, hogy tizenegyet. Persze örülök neki, hogy megy a játék, de számomra sokkal fontosabb a csapat sikere. Hiába lövöm én a legtöbb gólt, ha mondjuk nem leszünk bajnokok. Azt pedig nem titkoljuk, hogy a címeink megvédése az elsődleges célunk. Ha ez nem sikerülne, akkor semmilyen más cím nem kárpótolna ezért.

– Januártól a bajnokság mellett már a Bajnokok Ligája-sorozat is elkezdődik. Mit vár a nemzetközi megmérettetéstől?

– Az elsődleges célunk, hogy jussunk tovább a csoportból. Aztán majd lépésről lépésre jöhet az újabb feladat. Úgy gondolom, hogy bár a BL más kategória, mint az egyébként erős magyar bajnokság, nem hiszem, hogy bárkitől is félnünk kellene.

– Decemberben a válogatottal a szentpétervári vb-n szerepelnek. Mire lehet képes a megfiatalított, újjáalakult nemzeti csapat?

– Szeretnénk dobogós helyen végezni, bár tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz egyszerű feladat. Amennyire esetleg hátrány lehet a fiatalságunk, annyira előny is lehet abból, hogy mindenki sikerre éhes. Az biztos, mi minden meccsre győzelemre játszunk, és ezért mindent meg is teszünk. Ha mégis lesz nálunk jobb csapat, akkor sportszerűen fejet hajtunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parádé Graboplast-ETO módra

A délelőtti edzésen Görbicz Anita egy kisebb húzódást szedett össze, így félő volt, hogy esetleg nem tud pályára lépni a rangadón. A győriek válogatott irányítója azonban ott volt a mérkőzésen, s ha már játszott, akkor megint varázsolt. Végül a Graboplast-ETO 35 -30- ra kiverte a Cornexi-Alcoa csapatát. Róth Kálmán szerint fantasztikus hangulatú csatát láthattak a nézők. Tovább olvasom