Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

A család az első

Európai szinten jegyzett kosárlabdázó került a közelmúltban a Soproni sÖrdögök csapatához.

A szlovén Slavko Duscak az eddigi mérkőzéseken bizonyította kivételes képességeit.

– Milyenek az első benyomásai a magyar kosárlabdáról?

– Úgy látom, kiegyensúlyozott a bajnokság – kezdte Slavko Duscak. – Abból kiindulva, hogy a bajnok Paksot meg tudtuk verni, a magyar bajnokságban nem nagyon lehet előre lefutott mérkőzésekről beszélni. Hozzá kell még tennem, nekem úgy tűnik, minden tekintetben nagyon sokat számít a hazai pálya.

– Azt jól tudjuk, hogy korábban már játszott együtt magyar kosarassal?

– Így van, amikor elmentem az Olimpija Ljubljana csapatától a Krka Novo Mestóhoz, Báder Mártonnal kosaraztam egy csapatban. Nemcsak jó kosaras, hanem emberileg is egy nagyon kellemes, jó mentalitású egyéniség.

– Több szlovén kosaras játszik az amerikai profiligában, az NBA-ben. Ön sosem vágyott arra, hogy az NBA-ben kosarazzon?

– Nézze, négy gyermekem van, a fiúk közül Klemen 11, Nec 7, Dan pedig 3 éves, Manca lányom pedig 9. Így most már ők az elsők számomra. Nem mondom, ha tíz évvel fiatalabb és független lennék, biztos elgondolkodnék a dolgon, így azonban pályafutásom legnagyobb részét otthon töltöttem.

– Hazája válogatottjában már szerepelt Európa-bajnokságon, sőt, kijutottak a világbajnokságra. Játszik még a nemzeti csapatban?

– Nálam nyolc-tíz évvel fiatalabb NBA-játékosok játszanak a posztomon, így ennek kevés a realitása.

– Gyermekei már a nyomdokaiba léptek?

– Érdekes, egyelőre nem kosaraznak. Mind a négyen – még a lányom is – a labdarúgást választották. Persze azt gondolom, ez egyelőre csak amolyan ismerkedés a sporttal, hogy végül melyik sportág mellett kötnek ki, azt majd eldöntik.

– Ha van egy kis szabadideje, mit csinál a legszívesebben?

– Egy profi kosaras élete nagyon sok utazással jár, ráadásul a hétvégék a mérkőzésekről szólnak. Nagyon kevés időt tudok a családdal tölteni, ezért amikor csak tehetem, velük vagyok. Szerencsére Sopron nincs túl messze Ljubljanától, autóval pár óra alatt hazajutok, ha van egy kis szünet.

– Milyen ország Szlovénia?

– Nagyon kicsi, de nagyon szép. Különlegessége, hogy a tengertől két óra alatt fel lehet jutni a hegyekbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megverte az ötszörös lengyel bajnokot a Loki

Az eredeti tervekkel ellentétben Dombiék nem az Odensével játszottak, mivel a dánok lemondták a… Tovább olvasom