Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

A Bozsik-program első éve

Lezárult a labdarúgásunk utánpótlásbázisának fejlesztésére létrehozott Bozsik-program két első esztendeje. Minden futballbarát, vezető, edző  állítja, a folytatás nem maradhat el.

Az egyesületi utánpótlást, a tömegesítést megcélzó programot Győr-Moson-Sopron megyében két instruktor, Botos Antal és Horváth Tamás irányítja. Éves összegzésükben elmondták, hogy a programon belül megyénkben hat alközpont jött létre, Győrben kettő, ezenkívül Sopronban, Mosonmagyaróváron, Kapuváron és Csornán, ahol vezetőként Gáborfalvi László, Nagy Attila, Tamics Tibor, Szabó Miklós, Rozmán László és Herángli Ferenc segítette az instruktorok munkáját.
Megyénkben az első évben 78 település, klub csatlakozott a programhoz, amelyek 11 kiskörzeti, alközponti, megyei válogató és régiós tornán vettek részt. A programba belépők száma a remények szerint folyamatosan növekedni fog, s az sem fordulhat többé elő, hogy például egy NB II-es együttes, a Petőháza kimaradhat belőle. A szövetség idén 2700 olyan 6–13 éves gyereket igazolt le, akik a program részesei is lettek. A kezdetben beígért, klubonkénti ötszázhatvanezer forint értékű támogatás ugyan nem jutott el az egyesületekhez, s a tervezett százhúsz műfüves pályából sem épült meg egyetlenegy sem. Ami viszont tény, hogy az instruktorok, az alközpontvezetők és a csapatokkal foglalkozó edzők bérét hiánytalanul kifizette az MLSZ. Ezenkívül a klubok utazásiköltség-térítésben részesültek, s szigorú elszámolás mellett kapukat is kaptak. Rádásul minden egyesület 15–15 labdához jutott, az alközpontok pedig 60–60 darab megkülönböztető trikót is kaptak. És ami ennél is fontosabb, a gyerekek olyan képzésben, nevelésben, edzésben részesültek, amely pozitív értelemben meghatározó hatással lehet az
életükre.
Horváth Tamás kiemelte, hogy amíg négy éve még a megyében dolgozó edzők nyolcvan százaléka mindenféle képesítés nélkül tevékenykedett, addig mára – a megszervezett tizenkét D és B licences tanfolyam hatására – a csapatok zöménél képzett szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel. Ezen a területen állítólag egyedül Kapuváron és környékén tapasztalható még némi lemaradás.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viták, perek, milliók

Nem egy, hanem több beadvány is érkezett a bírósághoz, amelyben az ETO FC Kft. felszámolását… Tovább olvasom