Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

A becsületéért küzd az MTK Glasgowban

A két héttel ezelőtti, budapesti 4-0-s vereség után nem maradt más az MTK számára, mint az, hogy ma 20.45-től a becsületéért küzdjön Glasgow-ban a Celtic elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.
A skót csapat gyakorlatilag tagja a főtábla 32-es mezőnyének, míg az MTK az UEFA-kupában folytatja. Egervári Sándor, az MTK mestere öniróniával készül: emlékeztett arra, hogy tavaly a Celtic a BL selejtezőjéből az UEFA-kupa döntőjébe jutott…

Ma délelőtt elmaradt az MTK városnéző túrája, Egervári Sándor vezetőedző úgy ítélte meg, hogy inkább egy könnyű edzést vezényel a csapatnak. A tréningre a Marriott hotel körüli gyönyörű parkban került sor, ahol labda nélküli gyakorlatok és futás szerepelt a programban.

A csapatot elkísérő drukkerek viszont nem hagyták ki az alkalmat és körülnéztek a belvárosban. Az étkezés után rövid ideig csendespihenőt tartanak a játékosok, majd négy óra tájban elkezdődik a készülődés az indulásra a Celtic Parkban sorra kerülő mérkozésre, amely magyar idő szerint 20 óra 45 perckor kezdődik – olvasható az mtkhungaria.hu-n.

A Celtic képviselői elmondták, hogy a nagy különbségű győzelem ellenére, 50-55 ezer nézőt várnak majd a stadionba, úgyhogy a jó hangulat biztosan adott lesz a skótok számárra A Budapestre a „keltákat" elkísérő alig néhány száz drukkerhad létszáma tehát alaposan felduzzad majd, a drukkerekkel beszélgetve a MTK honlapjának tudósítója megjegyzi: a többség pedig jó játékot és biztos továbbjutást vár a csapatától.

Az MTK együttesében a sérült Eleket leszámítva mindenki egészséges, s mivel Komlósi is visszatérhet a védelem tengelyébe, talán megbízhatóbb lesz a bajnokcsapat hátsó alakzata.

A szakvezető a klub hivatalos honlapján optimistán közelített a találkozóhoz.

„Öt gólt rúgunk! Ám komolyra fordítva, szeretnénk fegyelmezettek lenni és egy olyan meccset játszani, ahol nem a ki nem kényszerített hibák döntenek, hanem a mutatott játék. Ez a meccs remek lehetőség nyújt felkészülni, az elkövetkezendő hetek nemzetközi illetve bajnoki találkozóira. Bizakodásra adhat okot a Celtic tavalyi példája, hiszen a skótok is úgy jutottak el az UEFA-kupa döntőjéig, hogy előtte kiestek a BL-ből. Ez alapján akár nekünk is lehetnek reményeink" – nyilatkozta a tréner, aki fegyelmezett játékot vár tanítványaitól, olyan meccset, ahol nem a ki nem kényszerített hibák döntenek, hanem a mutatott játék.

Az MTK tervezett kezdőcsapata: Végh – Molnár Z., Komlósi, Halmai, Juhász – Zavadszky, Jezdimirovics, Pisont, Füzi – Illés, Torghelle.
A kora délutáni helyzet szerint egyetlen méádium sem közvetíti a találkozót.

Sérültfronton jól állnak a glasgow-iak: John Hartson hétfőn már végigjátszotta a 90 percet a Celtic-fakóban, s a hét végén a Partick Thistle otthonában kiszenvedett 2-1-es győzelemkor megsérült Joos Valgaeren helyzete sem vészes. Várhatóan mindketten játékra jelentkeznek az MTK ellen, kérdés, O’Neill kockáztatja-e szereplésüket.

A brit lapok szerint a walesi támadó várhatóan szerephez jut, ha másért nem, hogy a szakvezetés felmérje, hol is tart a felkészülésben.

„Hartson végigjátszotta a tartalékcsapat mérkőzését, bár a végére láthatóan elfáradt. Egyelőre úgy néz ki, nyoma sincs korábbi sérülésének, de túl korai lenne azt mondani, hogy szerdán játszani is fog. Úgy tűnik, százszázalékosan felépült már, s fejben is egyre összeszedettebb" – mondta O’Neill.

„Abszolút a menedzseren múlik, hogy szerdán játszom vagy sem. Nem tudom még, hogyan dönt, én készen állok. Sőt, a válogatottban is játszani szeretnék, így az Olaszország elleni Eb-selejtezőt megelőző egy hétben keményen fogok dolgozni, hogy olyan formában legyek, mint sérülésem előtt. Most még úgy érzem, nehéz 90 percet végigjátszanom, az utolsó húsz percre már elfáradtam, de az első játékrészben volt egy-két remek megoldásom" – hangoztatta a walesi támadó.

A védelemből Johan Mjällby hosszabb időre kidőlt, s ha a belga Valgaeren sem vállalja a szereplést, az MTK ellen alkalmi védelemmel lesz kénytelen játszani a Celtic. Momo Sylla bokasérülés miatt szintén nem lehet majd ott a pályán, ám Didier Agathe és Jamie Smith játékra kész, annak ellenére, hogy kihagyták a hét eleji edzéseket – olvasható az origo.hu-n.

A találkozóra 20.45-kor kerül sor a glasgow-i Celtic Parkban, a mérkőzést Wolfgang Stark személyében német bíró vezeti majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiányos csapattal

Nem épültek fel a sérültek a Graboplast-ETO-nál. A férfi-juniorválogatott döntetlennel kezdett. Tovább olvasom