Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

55 millióba került egy verseny Baumgartnernek

A legnépszerűbb olasz autós hetilap, az Auto Sprint szerint 55 millió forintot fizettek a magyar pilóta szponzorai, hogy indulhasson a Hungaroringen, majd még egyszer ennyit, hogy Monzában is rajthoz állhasson. Jövőre 17 futamon összesen 4 millió-százhuszonöt ezer dollárt (903 millió forintot) kellene fizetni.
Hétfőn arról adtunk hírt, hogy a Jordan istálló jövőre le akarja igazolni Heinz-Harald Frentzent, az pedig már néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy az ír csapat Baumgartner Zsoltnak is szerződést ajánlott a következő szezonra.

A német pilóta a Bild című lap információi szerint kétmillió dolláros fizetést kér egy évre, míg Baumgartnernek fizetnie kellene a Forma-1-es helyért. Arról viszont, hogy mennyit, nincs pontos információ.

A pletykák szerint hét-nyolc millió dollárba kerülne egy év a Jordannél, de elképzelhető, hogy mégsem kellene ekkora összeget letennie a fiatal pilótának és menedzsmentjének.

A legnépszerűbb olasz autós hetilap, az Auto Sprint ugyanis úgy tudja, hogy idén Baumgartner két Forma-1-es rajthoz állása összesen félmillió dollárba (110 millió forintba) került, vagyis versenyenként 250 ezret (55 millió forintot) kellett összeszedniük a szponzoroknak.

Ebből kiindulva tehát, ha jövőre 17 futamon, vagyis egy teljes szezonon át akar versenyezni az F-1-ben a 22 éves versenyző, akkor összesen 4 millió-százhuszonöt ezer dollárt (903 millió forintot) kellene fizetnie.

Ebben persze nincsenek benne a tesztekre szánt pénzek, de azok valószínűleg maximum egy-másfél millió dollárral emelnék meg az összeget, vagyis számításaink szerint Baumgartner 5-5,5 millió dollárért (1 milliárd 204 millió forintért) már Forma-1-es versenyző lehetne a Jordannél 2004-ben.

Eddie Jordan istállójának főszponzora egy angol dohánygyár, amely idén Ralph Firmant ültette az egyik sárga autóba, és úgy hírlik, jövőre is szeretne legalább egy brit pilótát látni a csapatnál.

Ennek persze ellent mond, hogy Jordan Frentzennek és Baumgartnernek is szerződési ajánlatot tett, de nem szabad elfelejteni, hogy 2000-ben ugyan ez a cigarettamárka volt a Jordan főtámogatója, viszont brit pilóta nem szerepelt a gárdánál.

Sőt, az egyik versenyző akkor is Heinz-Harald Frentzen volt, akivel kapcsolatban az Indexnek korábban Baumgartner azt nyilatkozta, ha választhatna, őt szeretné csapattársának. (Frentzen csapattársaként 2000-ben az olasz Trulli indult.)


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovákokkal erősítettek

Szlovák játékosokkal erősít a Győri ETO HC-Rudolph. A pálya helyzetében viszont nincs előrelépés.… Tovább olvasom