
Nigériából érkezett a Heineken Hungária Zrt. új vezérigazgatója – Oladele Ajayi.

A Heineken magyar részlege, a soproni székhelyű Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít idén a tavalyi, 1 százaléknál kisebb bővülés után.

Az idén 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít a Heineken Hungária Zrt. a tavalyi 1 százaléknál kisebb bővülés után.
A világ nagyságra harmadik sörgyártója, a holland Heineken hétfői bejelentése szerint felvásárolja mexikói riválisát, a Femsa Cervezát.

A győztes Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítvány a soproni tűzoltóknak vásárol életmentéshez szükséges eszközöket.

A kiskereskedelemben két százalék, a vendéglátásban 12 százalék is lehet a csökkenés.

Sopron - A Heineken Sopronért közönségszavazatos akció győztese, Az Együtt az Életért, Sopronért Mentő Alapítvány képviselői vehették át tegnap a sörgyár kétmillió forintos felajánlását.

Sopron–Brüsszel - Idén is aratott a Soproni márka a sörök Oscarjának tartott brüsszeli székhelyű Monde Selection díjátadóján. Négy aranyat, egy nagy aranymedált és egy „Kristály Presztízs Díjat" ítéltek oda a Soproninak.

Sopron - Száz tonna vasból, nyolcszáz köbméter betonból, és egy kilométernyi rozsdamentes csőből épült fel az a szennyvízkezelő telep a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. soproni gyárában, amelyet szedán adtak át.
A soproni sörgyár Sopronija és Kinizsi söre is aranyérmet nyert Brüsszelben, a Monde Selection minőségvizsgáló szervezet idei világversenyén.
Ismét aranyéremmel tüntette ki a Soproni sört az Európai Unió Nemzetközi Minősítő Intézete.
Beszüntették a Soproni Ászok márkanév használatát a soproni sörgyárban, már az új nevű sört gyártják.
Sztárvendégek, hangulatos zene, hűtött italok és fergeteges jókedv – így summázható a XVII. Soproni Sörnapok első két napja.
Megvásárolja a Brau Union többségi tulajdonát a holland Heineken, s ezzel a soproni sörgyár is új tulajdonoshoz kerül. A tervek szerint egyetlen vállalatba, a Brau Union AG-be vonják majd össze a BBAG és a Heineken vállalatait.
