Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Zsinagóga: elképzelés van, pénz egyelőre nincs

Sopron - Látszatra nem történik semmi a papréti zsinagóga ügyében, de a háttérben sokan fáradoznak azért, hogy több mint hatvanévnyi hányattatás után megújulva méltó funkciót kapjon az épület.

Lassan, de változik a Paprét látképe, s minden bizonnyal felgyorsulna ez a folyamat, ha az egykori zsinagóga tervezett felújítása is megvalósulna. Az önkormányzat tulajdonában lévő épület azonban egyelőre bedeszkázva árválkodik, s őrzi múltját.

– Szó sincs arról, hogy lemondtunk volna az épület felújításáról – mondotta Sándor Péter, a soproni zsidó hitközség elnöke. – Ezt a feladatot azonban csak a várossal közösen tudjuk megoldani. Már tárgyaltunk Fodor Tamás polgármesterrel, aki támogatja elképzeléseinket, s egyetértettünk abban is, hogy kulturális funkciót kapjon és  itt legyen a hitközség közösségi imahelye is. Elképzelésekben és egyetértésben tehát nincs hiány, de az épület felújításához – egyelőre – nincs forrás.  Tudomásul vesszük, hogy az önkormányzatnak ebben a gazdasági helyzetben nincs pénze a zsinagóga felújítására, éppen ezért keressük a megoldást, és remélem, hamarosan meg is találjuk. Biztató, hogy a rekonstrukció érdekében létrehozott alapítványnál már jelentkeztek támogatók, de arra nem számíthatunk, hogy a teljes összeget adományokból teremtsük elő. Ezért olyan konstrukcióban gondolkodunk, amely a város számára is elfogadható, hiszen a zsinagóga Sopron közösségi értéke.

Sándor Péter részletekkel egyelőre nem szolgált, és azt sem tudta megmondani, hogy mikorra újulhat meg a zsinagóga.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legszebb kerteket díjazták

Sopron - Kiosztották a Virágos Sopronért díjait tegnap. A családi ház kategóriát, miként… Tovább olvasom