Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Ygen a derűlátásra és a sikeres álláskeresésre

Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária által életre hívott országos program, a derűlátást sugalló Soproni Jóleső Segítség országos roadshow-jának negyedik állomása Sopron volt.

A Liszt-központban tegnap előadásokon, egyéni tanácsadásokon kaptak felkészítést és gyakorlati segítséget az érdeklődők a sikeres álláskereséshez. A résztvevők ingyenes, személyre szabott útmutatást kaptak a munkahelykeresés gyakorlati kérdéseire, így például arra, mi alapján válogatnak a beérkezett pályázatok közül a munkáltatók, kit részesítenek előnyben.

Már a rendezvény nyitásakor élénk érdeklődés volt az álláskereséshez segítséget nyújtó program iránt.
Már a rendezvény nyitásakor élénk érdeklődés volt az álláskereséshez segítséget nyújtó program iránt.


– A sikeres elhelyezkedés a cél, ezért a pályázás módjától, az interjún való megjelenésen át az álláskeresés számos egyéb, sorsdöntő területéig
álltunk az érdeklődők rendelkezésére – közölte Baracsi Adrienn, az Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humán- erőforrás Központ projektvezetője.

– Megjegyzendő, hogy Sopronban is állandó tanácsadó irodát működtet a központ. A Bünker közben, az evangélikus gyülekezeti házban hét- főtől péntekig 8–16 óráig segítünk az érintetteknek. Az álláskeresők úgynevezett kékszámon, tehát a helyi tarifával hívható 06-40/201-110-es telefonon is segítséget kérhetnek.
  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bük lesz a magyar dal fővárosa, de megyénkben is lesznek programok

A magyar dal napját pedig szeptember 13-án, vasárnap rendezik meg. Bük mellett Szombathelyen és… Tovább olvasom