Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Walter Dezső álláspontja a mélygarázsról

Sopron - Százmillió forint üzemeltetési bevételtől esett el Sopron, hiszen a mélygarázs már fél éve működhetne – fogalmazott Walter Dezső vasárnap. A volt polgármester hozzátette, a garázs a holding tulajdonába kerül.

„Fodor Tamás nyilatkozata csúsztatásokkal van tele. Minél tovább akadályozza a polgármester a mélygarázs használatbavételét, annál nagyobb kárt okoz" – fogalmazott Walter Dezső volt polgármester tegnap tartott sajtótájékoztatóján. – Ha csak ötvenszázalékos kihasználtsággal számolunk, már akkor is százmillió forint felett jár a kieső bevétel. Érthetetlen továbbá, hogy beszélhet Fodor Tamás bekerülési értékként 1,1 milliárd helyett 2,2-ről, mikor a közgyűlés is az utóbbi (bruttó) összeget szavazta meg.

Walter Dezső hozzátette, a mélygarázs tulajdonjogát nem közvetlenül a város, hanem az erre a célra legmegfelelőbb Sopron Holding szerzi meg. – Tehát nem igaz, amit Fodor Tamás állít, hiszen huszonnégy év után a város kft.-je válik tulajdonossá. Mivel a mostani városvezetés összerúgta a port a kivitelezővel, nem csoda, hogy csapnivaló lett többek között a tér burkolata.
 
Pereskedés helyett át kellett volna időben venni a garázst és a teret, nem katasztrófahelyzetről kiabálni.
Akkor talán nem esett volna el ekkora összegtől a város. Megállapodásunkkor a kivitelező vállalta két Petőfi téri épület, valamint a színház homlokzatfelújítását is. Erről már nem is álmodhatunk; egy megszépült tér és üzemelő mélygarázs helyett egyelőre nincs semmink – zárta a volt polgármester.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. vlajos43@gmail.com 2010. november 06. 15:00
    „GLOBEX ügy:Annó apolgármester Gimesi Szabolcs alpolgármester Fülöp József MSZ/M/P .Meg kellene kérdezni Boros elvtársat és a többi párttársát, biztosan tudnának mesélni.”
  • 62. Don Kartács 2008. március 03. 07:08
    „A mostani városvezetésben az egyikori globexben részt vevő városatyák nagy része benne van. Visszaválasztották őket a városiak gond nélkül. Egy valamit nem tudok, hogy az akkori, egyik főkolompos is visszakerült-e az Ágota, mert az Abdai és a Simon az benn van ismét.”
  • 61. FREDDY/S 2008. február 29. 06:21
    „KIRÁLY BÉLA! Mennyit veszített a város a globexoláson, vagy talán nyereséggel zárta.
    Én független vagyok, így az észrevételed hibás. Az én "csapatom" nem globexol. Én a hosszútávú fejlesztés pártján állok, mert ott a fejlödésre van esély, nemde...”
  • 60. joco 2008. február 29. 06:15
    „Kb egy napja irtam és kedves jobbos a "meggyözödéses" polgármester hivei, sem soraimra sem az "egészre" nem reagáltak.”
  • 59. joco1 2008. február 28. 06:11
    „A Deák -tér ellen a perkovátzi csapat küzdött legjobban, félt egy leendö konkurencia miatt.S ha már itt tartunk a "perkovátzi "terecske" az jobb? Nem , egézsésgtelen , csunya egy torzo. Most télen csak arra jó, hogy hogy ott egy több tizmillás terepjáro tudjon parkolni( van rola foto.)”
  • 58. Don Kartács 2008. február 27. 19:33
    „Freddy : és mi lett volna jobb? A lepusztult tér? Bárhogy is néz ki a Deák tér jobb, mégis sokkal jobb állapotba került, mint amibe volt. Perkovátzék hőzöngtek ellene a legjobban, de a mai napig nem láttam, hogy nekik milyen tervük volt.”
  • 57. KIRÁLY BÉLA 2008. február 27. 16:35
    „FREDDY/S!KI HOSZTA VISSZA A GLOBEX PÉNSZT?TALÁN A TI CSAPATOTOK!”
  • 56. FREDDY/S 2008. február 27. 16:23
    „Nyugalom!
    Sajnálatos az egyoldalú véleménye, én másként látom az egészet, mert Sopron elöbbre lenne, ha hozzáértő tanácsnokok lettek volna a Deák tér kivitelezésénél és a többi felesleges beruházásnál. Időben módosítani lehetett volna és nem elpocsékolni a rendelkezésre álló összeget, mint a globexosok, nemde...”
  • 55. Nyugalom 2008. február 27. 15:36
    „Tisztelt Kendermagos.Őn egy elvakult ember,amit betanítottak és naponta darálnak aHír TV-ben csak azt szajkozza,önálló gondolata nincs. Megjegyzem Őnnek, Kránitz Laca bizony sokat tett a soproni kórházért, lobbizott eredménnyel, hogy kiemelt intézmény legyen és továbbra is teszi ,értünk betegekért a szinvonalas ellátás folyamatos fenntartásának érdekében.Kérem ,demokrácia van,fogadjuk már el más esetleg baloldali ember véleményt is.T.Kendermagos képzelje el Kránitz Laca is emberből van. Üdvözlöm Őnt és bizom emberi méltányolásában.Nyugalom.”
  • 54. Don Kartács 2008. február 27. 06:36
    „Bokros csomagot annak idején mindenki keservesen megszenvedte, de helyreállította az országot, ha nem is stabilan, de visszahúzta. Utána 1998-tól indult az osztogatás 2 cikuson keresztül. Az mszp 2. ciklusában, 2006-ban ébredtek rá arra, hogy amit Bokros megmentett azt a két párt 1998 - 2006 között elherdálta.

    2007-re soha nem lett volna reális esély arra, hogy az eurót bevezzessék, mert az ország nem volt olyan állapotban, hogy meglegyen neki a táptalaj ehhez. És igen, mindkét párt egyforma egyik sem különb. Ugyanaúgy osztogatott a fidesz is annak idején boldog boldogtalannak, mint ahogy az mszp is tette.

    És mégegy fidesz vívmány : határon túli magyaroknak legyen kettős állampolgárságuk. Szép gesztus, de az igazi magyarok már rég kihaltak. A nagyobb tényező, hogy ha pl. a romániai magyar átjár ott keleten magyar részre dolgozni, a bérét leadózhatta otthon, járulékot fizethetett otthon, de a kettős állampolgárság után itthon is igénybe vehette az eü szolgáltatásokat. Akkor is hatalmas nagy viták voltak ebből és felháborodások.”
  • 53. jocosopron 2008. február 27. 06:32
    „Freddy/s:Érdekes és jó ötlet, csak jönnek majd a "zöldek"”
  • 52. FREDDY/S 2008. február 27. 05:56
    „Mélygarázs helyett a szélerőműpark értelmesebb lett volna, nemde...”
  • 51. joco1 2008. február 27. 05:43
    „Kendermagos: csak annyit amit irt, hogy a fele sem igaz, vagyis a statisztikai adatai igen csak- hogy enyhén fogalmazzak- csusztatások tömege.Ja és ha tényleg ennyire sz.r volt a "bokros" csomag és annyira jo volt a fidesz hatalom-illetve aprogramjuk(tudodm más a választási és más a kormány program: Ovi-tól szabadon)- miért nem szavazták öket ujból vissza a hatalomba már kétszer?”
  • 50. Jógyerek 2008. február 26. 22:06
    „Látó!
    Most van a városnak egy mélygarázsa kihasználatlanul. A föld felett vannak parkolók ami egyre kevesebb bizonyos okokból kifolyólag! Amit eddig fizettünk és fizetünk parkolási díjat az nem tűnne el hanem az a bevétel a mélygarázst gyarapítaná mivel máshol nem lehetne parkolni. Az emberek akkoris kocsival mennének a városba.”
  • 49. látó 2008. február 26. 17:47
    „Kedves jógyerek!

    Nincs azzal baj amit mondasz, de közgazdaságilag az a bevétel ami a felszínen eddig is megvolt, ne feledd eltűntek, vagy eltűnnének! miközben a költségek ezzel párhuzamosan csak minimálisan csökkenének! (sajnos ezek a tények) Ettől függetlenül természetesen nem csak közgazdasági aspektus van, a baj az, hogy ezt a szakmát a közigazgatásból száműzték vagy éppenhogycsak megtűrik! és ez sajnos minden oldalra jellemző!!!”
  • 48. Feri 2008. február 26. 16:56
    „Kedves kendermagos!
    Hiába írod le ezerszer is. Csak a betanult dumát nyomják.
    Pedig rá kéne jönniük végre, azzal, hogy a mostani szemétládák elqrták a jövőnk egy tekintélyes darabkáját, ők ( a balosok, de nem az érdekből balosok) nem lesznek rosszabb emberek. Ők tudnák megváltoztatni a baloldalt egy belső reformmal. De ehelyett védik és mentik azt, ami hazug, romlott és menthetetlen. Nincs semmi bajom a baloldallal, ha az tisztességes, becsületes és demokratikusan működik, nem egy-pár csaló gazember formálja a maga érdekeinek megfelelően saját céljaira.
    Tudom: hiú ábránd, és a választ is sejtem, lásd fentebb.”
  • 47. Jógyerek 2008. február 26. 16:56
    „38. Látó hozzászóló!
    Oké, oké csak 50%-os teljesítménynel számoltál, de... ha megszünne a teljesen a Széchenyi téren a parkolás az eddig ott parkolók máshova nemtudnának menni mint csak a mélygarázsba! A Széchenyi téren hány parkolóhely is van? Plusz számold hozzá, a környékbeli utcákat (Templom utca, fegyvertár utca, Erzsébet utca, Színház utca, stb..) is ahonnan nem kellene a drágalátos autósnak 8753275456 km-t gyalogolnia ahhoz, hogy beletegye a kényes seggét az autójába. Talán 2 - 5 perc séta senkinek nem árt meg és akkor az általad számolt bevétel másris több mint 555 ezer Ft!”
  • 46. kendermagos 2008. február 26. 15:06
    „a bokros csomag áldásai régi szoci szöveg, csak éppen semmi köze a valósághoz kukkants rá a 98-as gazdasági adatokra. 5 év múlva mostani elkúrást is csodának fogod tartani (feltéve, hogy addig nem halsz belel az eü reformba) gagyi ATV-s szoci paneleket nyomsz, abból is a leghitványabbakat.
    mégeccer: jelenleg a haverjaid kúrmányoznak eredmény: 0% növekedés növekvő munkanélküliség, 70% államadósság, 10% infláció, minusz 22%építőipari termelés eu első ÁH hiány, hitelből fizetett nyugdíj, tandíj, felzabált privatizációs bevételek, vállalkozási csődhullám, körbetartozás számos iparágban, adóemelés stb stb”
  • 45. joco 1 2008. február 26. 14:46
    „kendermagos: Te tényleg olyan vagy mint egy tyuk: Vállogatsz, kérdezzel, de nem válaszolsz. A fidesz a -kisgazda segédlettel- hatalomba kerülése után már a Bokros csomag áldásos tevékenységét élvezték. És érdekes ha kicsiny és mostmár "ujtöbbségü" fidesz olyan jo volt ,miért bukott azota -tudod képviselö választásokat, népszavazásokat. Talán mert olyan JÓ ÉS IGAZSÁGOS volt az örökös miniszerelnökötök és hatalom gyakorlása, majd mind ellenzéki népvezér is "élvezte " a többség" bizalmát, tudod nem az "ujtöbbségről" irtam?”
  • 44. kendermagos 2008. február 26. 13:56
    „don kartács! ezek a szemét fideszesek olyan országot adtak át 2002-ben, mely esélyes volt 2007-es euróbevezetésre. Szakértő szocik a több ezer milliárdos privatizációs bevétel mellett csináltak 0% növekedést, 10% inflációt, 70% államadósságot növekvő munkanélküliséget. Euró céldátumról meg már szó sincs. Ja ezek nem vélemények, hanem tények. Ezek után az ellenzék sem külömb duma nevetséges.”
63 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivégzés a soproni temetőben 1919-ben

Sopron - „Ezt a kettőt még elintézzük!" – mondták a vörösök 1919 júliusában, noha Kun… Tovább olvasom