Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Vizsgáztak a mének

Nagycenk - Huszonhét mén vizsgázott tegnap a nagycenki telepen. Ilyenkor többek között azt szűrik, hogy mely tulajdonságait tudja az állat a legvalószínűbben továbbadni majd az utódainak.
Idén már harmadszor tartanak ménvizsgát a nagycenki telepen, s ezúttal egy képzőművészeti kiállítás is kapcsolódik a szakmai munkához.

– A mostani tárlat, valamint az, hogy a méntelepen lovaskiképzést is tartunk, visszaidézi a Széchenyi-kastély istállójában egykoron végzett lótenyésztést és az akkori kor hangulatát – fogalmazott Thomka Iván, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet nagycenki teljesítményvizsgáló állomásának vezetője. – A telepen jelenleg 27 előzsűrizett ló vizsgáztatása zajlik. A szakmai vélemények alapján a tulajdonosok eldönthetik, melyik egyedeket érdemes tovább tenyészteni. Amelyik megfelel, az egyfajta jogosítványt kap a tenyésztésre. A vizsga lényegében a tenyésztőket védi a gyengébb minőségű lovaktól.

A ménvizsgára 27 előválogatott lovat jelentettek be.
A ménvizsgára 27 előválogatott lovat jelentettek be.

A Sarródon nyaranta megtartott Ferenczy-alkotótábor résztvevői idén egy napra a nagycenki méntelepre is ellátogattak. Ekkor merült fel a gondolat, hogy az egyik ménvizsga színvonalát emelendő kiállítást is tarthatnának. Az egyik táborlakó, a budapesti Jálics Gyula képzőművész évek óta készít lovas témájú képeket, domborműveket. Műveiből tegnap nyílt meg a kiállítás.

Olvasóink írták

  • 2. Lárika 2008. október 21. 20:36
    „Írtam már ott is: Az állatkínzás bűncselekmény. :-)”
  • 1. Lengyel Zoltán 2008. október 21. 20:25
    „Dávid Ibolya itt maradhatott volna tesztelni! Ha már a tenyészbikákból marhapörköltet készített.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszegényedés vagy esély- teremtés?

Sopron - A „Területi egyenlőtlenségek, elszegényedés vagy esélyteremtés?" című előadással ma… Tovább olvasom