Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Vitatott császármetszések

Sopronban is emelkedő arányt mutat a császármetszéssel világra jött kisbabák aránya.
Nem biztos, hogy a könnyű megoldás a legjobb megoldás – összegezhető a császármetszések körül kirobbant botrány tanulságaként. Természetes, hogy a kismamák többsége könnyű szülésről álmodik, vannak azonban, akik közlik is orvosukkal: a hoszszantartó fájdalmakkal járó természetes út helyett hasi műtéttel szeretnének túlesni az anyává válás legjelentősebb lépcsőfokán. Ezek a kérések többnyire titokban maradnak, néhány tévés közszereplőnek azonban eljárt a szája. Médiumokban nyíltan kifejtették, hogy saját kívánságukra végzett orvosuk császármetszést. Erre figyelt fel a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium, mely most vizsgálatot indít annak kiderítésére, mennyire gyakori ez a cseppet sem szövődménymentes eljárás.

A korral nő a kockázat

Ahogy országosan egyre emelkedő számot mutat a műtéti beavatkozással világra jövő gyermekek száma – mely 1970-ben még csak 5 százalék volt, napjainkban viszont már több mint 25 százalék –, úgy Sopronban is megfigyelhető ez a tendencia. Dr. Csécsei Károly, a soproni Erzsébet-kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezetője elsősorban ezt annak tulajdonítja, hogy egyre többen vannak, akik egzisztenciális okokra hivatkozva csak 30–35 éves koruk felett vállalkoznak az első gyermekre. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor már a nők fizikális, egészségügyi adottságai nem vetekedhetnek egy huszonéves kismamáéval. Nő a veszélyeztetett terhesség kockázata, melynek egyenes következménye lehet szüléskor a császármetszés alkalmazása. Aki pedig első gyermekét császárral hozza világra, hatvan százalékkal nő az esélye arra, hogy a második szülése is műtéti úton történik majd.

Szükség van a stresszre

A főorvos úgy tartja: – Van a szülésnek egy természetes útja is, melyet előnyben kell részesíteni. Egy lelkiiismeretes szülész nagyon átgondolja, mikor alkalmaz császármetszést, és csakis szakmailag indokolt esetben végzi azt el.

Így vélekedik dr. Tiboldi Zoltán osztályvezető-helyettes is, aki szerint „kényelmi szempontból " semmiképp sem fogadható el a császármetszés „megrendelése". Igaz, hogy a kismamának könynyebbség, hiszen a nem ritkán fél napig is elhúzódó fájdalmas vajúdás helyett az érzéstelenítéssel végzett műtét alig egy órán át tart. Ez a hirtelen világrajövetel azonban meglepő lehet a babának, hiszen csakúgy, mint édesanyjának, neki is szüksége van a fájások okozta stresszre. Enélkül a baba nehezebben alkalmazkodik a méhen kívüli élethez.

Többet fizet az OEP

Dr. Tiboldi Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a császármetszés mégiscsak egy komoly hasi műtét, annak minden kockázatával együtt. Különböző komplikációk léphetnek fel, sérülhet a kismedence és a méh. Császározásnál négyszer nagyobb a halálozás és tízszer nagyobb a gyermekágyi szövődmények esélye, mint a természetes szülésnél.
Mindezek ellenére hazánkban vannak olyan kórházak, ahol a császármetszéssel végzett szülések száma eléri az indokolatlanul magas, ötven százalékos arányt is. Az országos sajtó időközben megszellőztette: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár több tízezer forinttal fizet többet egy császáros, mint egy természetes úton való szülésért. Ezért gyanítható, hogy van olyan kórház, ahol nem a szükségszerűség a mérvadó...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvét előtti körkép

Sopronban néhány nappal húsvét előtt már teljes a dömping a különböző boltok polcain. Tovább olvasom