Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Virágos karácsonyi ének – Egyetemi Adventi Koncert

Éjszaka kezdődik az ünnep, éjszaka, hogy látni lehessen a napfelkeltét, hogy látni kelljen az ünnepi nap keltét… Teljes csend. Sötétség. Csak az Adventi koszorú három gyertyafénye pislákol.

Tóth András, a Rektori Hivatal munkatársa és egyben az ünnepi koncert szervezője, Szilágyi Domokos – Az ünnep soraival nyitotta meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Adventi hangversenyét.

Prof. Dr. Faragó Sándor rektor, köszöntőjét követően egy zenés betlehemi darab kapott helyett az ünnepi repertoárban a NymE AK művészeti együttesei és pártoló tagjai által, melyet Beyer István vezényelt.

„Krisztus kívánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony…"

Meghitt hangvétellel folytatódott az est; Károlyi Szabina, egyetemi hallgató, Ady Endre Virágos karácsonyi ének versét szavalta el, mely költemény egyben a koncert névadója.

A közel két és fél órát felölelő esten fellépett: a Benedek Elek Nőikar Dárdai Árpád vezényletével, a Soproni Trió (Pálfi Krisztina, Dárdai Árpád, Révész József), a NymE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Vegyeskar Vinczeffy Adrienne vezényletével, melyben közreműködtek a Zenei Tanszék művésztanárai: Pitti Katalin - Liszt-díjas operaénekes, Horváth Barnabás – zeneszerző és Virágh András - Liszt-díjas orgonaművész.

Bősze Balázs, író - költő, Ébredj ember, mély álmodból című naplórészletét is hallhattunk az est folyamán.

Végezetül a NymE SEK nagy volumenű zenei előadása előtt az egyetem lelkésze, Henczel Szabolcs ünnepváró gondolatait osztotta meg a közönséggel, melyben kiemelte az idei év történéseit. Megemlítette a hazánkban bekövetkezett vörös iszap árt, illetve az árvíz okozta tragédiákat. Zárszóként elmondta, hogy békesség és szeretet legyen a szívünkben és lelkünkben.

Az estét Szokolay Sándor: Alleluja című műve zárta. Egy kellemes hangulatú, ünnepváró koncertnek adott helyet a Közgazdaságtudományi Kar aulája, s reményeink teljében az ott elhangzott zenei művek, versek, és gondolatébresztő szavak nem csak Karácsonyig tartanak ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítás a soproni Egyesített Szociális Intézmény lakóinak munkáiból

A kiállításnak a soproni Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ad helyet decemberben és januárban. Tovább olvasom