Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Virág járt az elnyomott cigicsikkért Sopronban

Sopronban csütörtökön négy helyszínen osztottak virágokat azoknak, akik leteszik a cigarettát. A passzív dohányosok közül Magyarországon kétezren halnak meg évente.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon jelenleg évente mintegy 3 millió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira. Az eseményen elhangzott: ez a szám a következő évezred '20-as, '30-as éveire 10 millióra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy a dohányzás okozta következményektől 3 másodpercenként meghalhat valaki a Földön - írta a sopron.hu.

A város nevében Simon István alpolgármester mondott köszönetet dr. Amberger Erzsébet, kistérségi tisztifőorvos asszonynak és kollégáinak, hogy felkarolták helyben is ezt a nagyszerű kezdeményezést. Az alpolgármester mondandója végén megemlítette: nagyon reméli, hogy aki eddig nem szokott rá a cigarettázásra már nem is fog, aki pedig dohányos, annak ez a kezdeményezés segít leszokni.

Dr. Amberger Erzsébet, kistérségi tisztifőorvos ráirányította a figyelmet arra, hogy a passzív dohányosok közül Magyarországon kétezren halnak meg évente. Hazánkban a 15 évesnél idősebb lakosság több mint egyharmada dohányzik rendszeresen és világelsők vagyunk a tüdőrák halálozást illetően.

A nap folyamán azoknak a járókelőknek, akik elnyomták cigarettájukat, virágot ajándékoztak cserébe a szervezők - olvasható a sopron.hu-n.

Olvasóink írták

  • 3. Karcsika 2012. június 05. 11:52
    „Re: 1. polgmester 2012.06.01. 13:55

    "némely háznál tele van csikkel mert még az erkélyről,ablakból is kidobják a csikket néhány trehány ott lakó,és persze a sok unatkozó,nem dolgozó fiatal a haverjaikkal összeverődve nem csak a csikket,hanem mindent szétszórnak!"

    Igazad van. Ilyenkor kell felsöpörni, egy lapátra tenni a sok csikket, aztán mehet a bunkó postaládájába.”
  • 2. ersza 2012. június 01. 23:59
    „Miért kell már megint idekeverni a kutyákat??? A cigarettáról van szó. Amúgy meg csak kutyák léteznek? Macskák görények egyéb háziállatként tartott kedvencek nem piszkítanak?
    A dohányzás engem nem érint, szerencsére. A témánál maradva pedig én csak azt sajnálom hogy a cigaretta tiltással beszedték a kukákat, és most még szemetesebb a város egy-két helyen.”
  • 1. polgmester 2012. június 01. 13:55
    „Egy szál?
    -Nem sok virág fogy el!
    -A kutyapiszok is káros,és fertőző főleg a gyerekekre.!
    -Erre is kellene valamit kitalálni,mert ez a kutyakultusz olyan,hogy azt csinálnak a kutyatartók amit akarnak!
    -A cigisekre visszatérve,van javulás,mert buszmegállóban,stb helyen visszaesett a dohányosok száma,de lakóépületek környéke némely háznál tele van csikkel mert még az erkélyről,ablakból is kidobják a csikket néhány trehány ott lakó,és persze a sok unatkozó,nem dolgozó fiatal a haverjaikkal összeverődve nem csak a csikket,hanem mindent szétszórnak!
    -Több szemétgyűjtőt,csikkgyűjtőt kellene kihelyezni,főleg a Jerevánba!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letette az esküt a két új képviselő Fertődön

A kisváros testületi ülésen arról is döntöttek, hogy megalakítják a Fertődi Városgazda Kft-t. Tovább olvasom