Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Világra jött az első idei ikerpár

A soproni Erzsébet-kórházban az új év első napjának hajnalán lezajlott az első ikerszülés.

Kattintson a képre >>
A soproni Erzsébet-kórházban az új év első napjának hajnalán lezajlott az első ikerszülés: Egerváry Petra egy lánynak, Ágnesnek és egy fiúnak, Mihálynak adott életet.

– Férjemmel, Boda Gergellyel azt tudtuk, hogy most két babát várunk, de azt nem, hogy a kicsik az új év első napjának hajnalán, fél 4-kor jönnek a világra, hiszen január 15-re voltam kiírva – mondja boldog mosollyal az édesanya, Egerváry Petra angoltanár. – Örülök, hogy Tiboldi Zoltán és Rada Gábor orvosok közreműködésével a szülés minden baj nélkül, húsz perc alatt lezajlott.

Köszönettel tartozom a szülésznőknek és a nővéreknek is. Az ikrekkel egy csapásra „nagycsaládosok" lettünk, odahaza két kisfiú, Ábel (6) és Egon (2) várja már az új testvéreket. Amikor hét évvel ezelőtt Gergellyel összeházasodtunk, eleve három-négy gyereket szerettünk volna. Így ami a családalapítást illeti, teljesült minden kívánságunk.

– Szüleim Keszthelyen élnek, de már jelezték, hogy útnak indultak, kíváncsiak az ikrekre– folytatta az édesanya. – Férjem és anyukája már meglátogatott, említették, nálunk szebben nem kezdődhetett volna az új esztendő.

Petra elmondta még: Fertőrákoson élnek édesanyja szülői házában, ahol nem lesz gond helyet biztosítani a család két új szemefényének.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadozva, de üzemel a sífelvonó

Örömmel vették volna birtokba a Dalos-hegyi pálya felújított felvonóját a sízők, de az első nap inkább az üzemelési bakik elhárításáról szólt. „A kezdeti leállások talán még érthetők is, de hogy az ünnepi hétvégén miért nem működik majd, az rejtély”, panaszolja egy olvasó. Az idei szezon előtt az önkormányzat és az erdőgazdaság többmilliós beruházással korszerűsítette a pályát. Tovább olvasom