Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Vendégségben az Esterházyaknál - Barokk ünnepek a 18. században

Harminc csapat a második ESTÖRI középdöntőjében.
Két napon át, február 20-án és 21-én rendezik meg a második ESTÖRI Kreatív Történelmi verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérheti össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében. Február 21-én előreláthatóan 17.30-kor Live Stream segítségével jelentik be a döntős csapatok névsorát. Elindult az ESTÖRI Junior kreatív alkotói verseny is, ahol március 1-ig várják az általános iskolások jelentkezését.

Tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, három fős csapatának – kilencedik és tizedik osztályos diákok – vetélkedésével folytatódik februárban az ausztriai székhelyű Esterházy Magánalapítvány szervezésében idén másodszorra kiírt országos kreatív történelmi verseny.

A vetélkedés témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.

A verseny struktúrája hasonló a tavalyihoz, a jelentkezők az első fordulóban egy időzáras online kvíz feladatsort oldottak meg, Instagram-os csapatképet készítettek és illusztrált esszét írtak.

A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kell készülniük, amit aztán a versenyen mutatnak be. A videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornáján lesznek megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó #-gel.

A verseny kiírója, a kismartoni (Eisenstadt) székhelyű Esterházy Magánalapítvány célja, hogy a fiatalok önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével és a koruknak megfelelő digitális eszközökkel és ismeretekkel oldják meg a háromfordulós verseny feladatait. A Magánalapítvány emellett kiemelt feladatának tekinti a fiatalok ösztönzését kreativitásuk kibontakoztatására.

A feladatsorokat az Esterházy Magánalapítvány delegáltjaiból és történelemtanárokból álló versenybizottság állítja össze.
A középdöntő zsűritagjai

- Bárány Krisztián, történész, filmrendező,
- Dr. Kiss Erika, Magyar Nemzeti Múzeum, művészettörténész, szakmuzeológus
- Foki Tamás, Fazekas Gimnázium, történelem szakos igazgatóhelyettes
- Keglevich Kristóf, Fazekas Gimnázium, történelem szakos tanár
- Pisák Andrea, történelem és földrajz szakos tanár,
- Sebestyén Gabriella, az Esterházy Magánalapítvány munkatársa, történelem szakos tanár
- Dr. Varga Kálmán, történész, muzeológus
A sajtónyilvános középdöntő mindkét nap 10 órakor kezdődik és előreláthatólag 17 óráig tart.

A második nap estéjén a versenybizottság A Facebook-on Live Stream segítségével hirdeti ki az április 18-i döntőbe továbbjutó csapatokat. A döntőt a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében rendezik meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásajánlatok Sopronban

Ön melyiket választaná? Tovább olvasom