Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Véget érhet a szanatórium kálváriája

Április 27-én zárul a valamikori gyermekszanatóriumra kiírt legújabb pályázat. A bruttó ár már „csak" 245 millió forint. Az érdeklődés minden eddigit felülmúl.

Minden remény adott, hogy véget érjen a Lövér körút és a Villa sor találkozásánál álló háromszintes, valamikori gyermekszanatórium épületének kálváriája. A 2002 óta a Nyugat-Magyarországi Egyetem tulajdonában lévő ingatlant ugyanis többször próbálták értékesíteni, eddig sikertelenül.

– Április 27-én jár le a legújabb pályázat határideje – tudtuk meg Herczeg Lászlótól, az egyetem gazdasági főigazgatójától. – Úgy tűnik, élénk az érdeklődés, mert már több pályázat is érkezett, igaz, az ár ezúttal bruttó 245 millió forint.

– Ennél az árnál lejjebb – az állami vagyon védelméről szóló törvény szerint – nem mehetünk. A jelenlegi pályázat már a hatodik. Eredetileg minimum 467 millió forintot szerettünk volna kapni érte, de háromszori kísérletünk is kudarcba fulladt.

Ezt követően készíttettünk egy úgynevezett kontrollértékbecslést, amelynek eredménye 350 millió forint lett. Azonban ezen az áron sem találtunk vevőt, kétszeri pályáztatást követően sem. Az előírások szerint ennek az összegnek a hetven százaléka lehet a következő ár, ami az említett bruttó 245 millió forint – mondta el Herczeg László.

A gazdasági főigazgató elmondta, információi szerint a mostani pályázók emelt szintű nyugdíjasotthont vagy szociális intézményt létesítenének az épületben, de előfordulhat más elképzelés is.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem a volt gyermekszanatóriumot – amelyet 1995-ben szüntettek meg, és azóta is üresen áll – egy tranzakció nyomán kapta meg az államtól. Cserébe lemondtak keszthelyi alkotóházukról, ami 2004-ben 170 millió forintot ért. Az akkori elképzelések szerint egy bentlakásos továbbképző intézetet terveztek az épületbe, de kiderült, félmilliárd forintba kerülne kialakítása. Közben gyarapodott az egyetem ingatlanvagyona, például a volt gépipari technikummal és a Baross úti épülettel, ezért nincs már szükségük a volt gyermekszanatóriumra.

H. F.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hónap végétől épül a golfpálya

Utolsó fázisába érkezett Zsirán a 18 lyukú golfpálya építésének előkészítése. A Kisalföldben erről már beszámoltunk, akkor a kivitelező, valamint a beruházó óvatosan nyilatkozott. Információnk szerint a beruházás a napokban kapja meg az építési engedélyt. Első ütemben 2008-ra a 18-ból 9 lyuk készül el. Emellett még idén elkezdődik a kiszolgálóegységek megépítése is. Tovább olvasom