Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Vége a vitának

Nem kevesebb, mint hét évig állt üresen az Állami Szanatórium egykori gyermekrészlege a Lövér körút 66. szám alatt. Mint arról lapunk már beszámolt, a Nyugat-Magyarországi Egyetem felfigyelt a közel háromezer négyzetméteres, háromszintes épületben rejlő lehetőségekre, és tárgyalást kezdeményezett megszerzése ügyében.
A szanatórium egykori gyermekrészlege új üzemeltetőre talált
A két érintett szakminisztérium megállapodott a vagyonkezelői jog térítésmentes átadásáról, ám mindezek mellett a szanatórium szerette volna azt a hatmillió forintot megtéríttetni az egyetemmel, amit az épület őrzésére, illetve a szükséges állagmegóvási munkálatokra saját költségvetéséből fordított. Az egyetem ugyanakkor meglehetősen sokallta a szóban forgó összeget.
A vitás kérdésekben most sikerült megállapodást kötniük az érintetteknek, már csak a szerződés aláírása van hátra.
Mint azt Herczeg Lászlótól, a Nyugat-Magyarországi Egyetem gazdasági főigazgatójától megtudtuk, az intézmény ugyan vállalta a szanatórium által igényelt hatmillió forint kifizetését, de csak az összeg felét kell kigazdálkodniuk a költségvetési keretből, a fennmaradó részt kormányzati szerv, az Oktatási Minisztérium téríti majd meg.
A gazdasági főigazgató szerint a közeljövőben megkezdődnek a négy érintett kar között a szakmai egyeztetések. Ezek eredményeképpen körvonalazódik majd pontosan, hogy a mintegy két-három évig tartó rekonstrukciós munkálatok után milyen képzéseknek adjanak otthont az egykori szanatóriumi épületben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határszéli tévédömping

Négy helyi televíziót emlegetett a közelmúltban egy képviselő-testületi ülésen Ágota Gábor soproni… Tovább olvasom