Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Vége a szép nyugdíjaséveknek

A soproni Erzsébet-kórházban tegnap ötödször is megműtötték Vinkovics Ferencnét. Az idős asszonyt még december 11-én szállították kórházba, azt követően, hogy a buszról leszállás közben rácsukódott az ajtó, a busz elindult és több méteren át magával vonszolta.
Vinkovics Ferencnét december közepén olyan súlyos sérülésekkel szállították kórházba, hogy bal lábát térd felett amputálni kellett, jobb lábán pedig combnyaktörést szenvedett. A 80 éves asszonyt tegnap ötödször is megműtötték. Előtte azonban munkatársunknak felidézte, mi is történt azon a tragikus estén.

– A 2-es busszal mentem haza. Abban az utcában van a megálló, ahol lakom. A leszálláskor a jobb lábam még az utolsó lépcsőn volt, amikor rám csukódott az ajtó, majd elindult a busz. A bal lábam a két ajtó közé szorult, én pedig a buszon kívülre kerültem. Csapódtam összevissza. Azt mondják, több mint tíz métert vonszolt az autóbusz, mire végre megállt.
Kató néni meglepően nyugodtan beszélt a történtekről. A hófehér hajú, szép arcú néni nem vádaskodott, pedig elveszítette az egyik lábát.

Nem haragszik a sofőrre

– Az biztos, hogy vége a szép nyugdíjaséveimnek, de nem haragszom a sofőrre. Többször is meglátogatott, tudom, hogy gyerekei vannak. Nem akarok rosszat neki. Lehet, hogy én is hibás voltam, mert lassan szálltam le. Rá is szóltam az előttem lévőre, hogy siessen egy kicsit. A sofőr meg azt mondta, egy felszálló elvonta a figyelmét. Volt nálam a kórházplébános is, akitől azt kértem, imádkozzon, hogy minél előbb találkozhassam az egy éve meghalt férjemmel.
Vinkovics Ferencnét a traumatológián az osztályvezető főorvos, dr. Kósa Jenő operálta.

– A beteget életveszélyes sérülésekkel szállították hozzánk. A bal lábán térdtől lefelé szinte nem volt bőr, az izmok is megsérültek. Sajnos menthetetlen volt, ezért amputálni kellett. Ebben a korban a másik lábán lévő combnyaktörés önmagában is rendkívül súlyos sérülésnek számít. Reméljük, az utolsó plasztikai műtét sikeres lesz, az amputált végtagon megtapad a bőr, és akkor egy idő után műlábat kaphat.
A főorvostól megtudtuk, Kató néni az első időben rendkívül elkeseredett volt, de lassan – családtagjai és orvosai segítségével – feldolgozta a történteket.

Fekete Győző, a Kisalföld Volán helyi személyszállítási üzletágának vezetője – tekintettel a még folyamatban lévő rendőrségi vizsgálatra – nem kívánt az ügy részleteiről nyilatkozni. Annyit azért elmondott, a sofőrt – aki tapasztalt autóbusz-vezető és kérte, tekintsünk el megszólaltatásától – rendkívül megviselték a történtek.

Eljárás a buszvezető ellen

Mint megtudtuk, az autóbuszokon van olyan érzékelő, amely jelzi, ha valami, vagy valaki esetleg beszorul az ajtók közé. Ilyenkor az ajtók „visszanyitnak". Hogy ez miért nem történt meg, azt a szakértők fogják kideríteni.

A Soproni Rendőrkapitányság közúti baleset okozása miatt indított eljárást az autóbusz vezetője ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágább lett az ausztriai fuvar

Az Ausztriában január elsejétől bevezetett úthasználati díj jelentősen megnöveli a teherfuvarozók… Tovább olvasom