Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Vasárnap zsűriznek Lövőn

Lövőre, a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny falvak kategóriájának tavalyi győztesére komoly megmérettetés vár. A nemzetközi bizottság vasárnap végigjárja a település utcáit, szigorú rendszer szerint pontoz majd.

– Számunkra a virágosítás nem gazdasági befektetés. Községünk nem idegenforgalmi célpont – véli Balics János, a közel 1500 lakosú település polgármestere. – Sem kiemelkedő természeti kincsünk, sem közérdeklődésre számot tartó történelmi örökségünk nincs. A mi kincsünk a magunknak teremtett szerény jólét, tiszta környezet, rendezett falukép, fejlődő intézmények, egymást segítő közösségek. Örökségünket helytörténeti könyvek, szobrok, hagyományok, anekdoták formájában őrizzük. A megmérettetés igényével, saját örömünkre pályáztunk öt évvel ezelőtt a „Környezetszépítő Virágos Magyarországért" versenyen. 2010-ben elnyertük a miniszterelnöki különdíjat, egy évre rá pedig a Legvirágosabb Község elismerést. Idén, 2012-ben nagy kihívás előtt állunk. Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén szeretnénk méltón képviselni Lövőt és hazánkat.

Szőke István ha kell, bárkinek besegít. Az utolsó „simítások
Szőke István ha kell, bárkinek besegít. Az utolsó „simítások" a zsűrizés előtt.


A település lakói ugyancsak sokat tettek, tesznek azért, hogy minél szebb kép fogadja az itt élőket és az ide látogatókat. Már április elején elkezdődött a munka, amely javában tart most is. Az ajándékba kapott ezer tő egynyári virág mellett további kétezer darab kiültetésére vállalkoztak. Örökzöldekből, díszfákból kétszáz darab került a közterekre.
Az elnyert egymillió forintos támogatást az önkormányzat több százezer forinttal egészítette ki. A társadalmi, kalákában elvégzett munkát forintosítani nem lehet. Az izzadságos munka fizetsége a gyönyörűen virágzó növények, a már első pillanatban magával ragadó és emlékezetbe vésődő látvány.

Minden virágba borult Lövőn. Még a szekeret is felöltöztették. Fotó: Magasi
Minden virágba borult Lövőn. Még a szekeret is felöltöztették. Fotó: Magasi


Ám a virágosítás önmagában még édeskevés lenne, ha az utcakép leromlott, járhatatlanok az utak. Lövőn ez utóbbi is másként van. Az önkormányzat minden évben fejleszti úthálózatát, köztereit, gondoskodik fásításról, parkosításról.

Idén két utcában fedette be az árkot, a járda pedig térkő borítást kapott. Az elmúlt évek során felújították a hivatal épületét, az óvodát, iskolát, teljesen megújult a szolgáltató és kulturális központ. A Fő utca jelentős része fedett, ahol parkolókat is kialakítottak. A természetes és épített környezet szép harmóniát alkot.

– Tudjuk, a zsűri árgus szemekkel járja be majd a falut, ám úgy érezzük, minden tőlünk telhetőt megtettünk – így Balics János. – Izgalommal várjuk őket, de tudjuk: a zöld terek, a virágok itt maradnak velünk. Talán a lakosaink szeme előtt is ez lebegett, amikor csinosították a portájuk elejét, vagy akkor is, amikor a faluszépítő civil szervezetünk nyolc-tíz tagja folyamatosan az utcákon dolgozott, kapáltak, ültettek. A falugondnok segítőivel öntözi a virágágyásokat, hogy életben maradjanak a forróságban. Munkájuk nyomán napról napra szépül a település.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adott elsőbbséget? - Baleset Fertőszentmiklóson - fotók

Pénteken este három mentő és egy tűzoltó is kiérkezett a Fertőszentmiklóson történt közlekedési… Tovább olvasom