Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Vámosleépítés

Tizenkét fővel csökkent a soproni vámhivatal állománya az új évben. A leépítések folytatódnak: december 31-ig további, több mint ötven vámostól vesz búcsút a testület.
A Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnoksága és a felügyelete alá tartozó szervezetek több mint ezerkétszáz munkatársa közül a létszámleépítés első ütemében százhúsz embertől vált meg a testület január elsejéig – mondta érdeklődésünkre Dienes Gábor sajtóreferens.

– Nyolcvanhárman nyugdíjba vonultak, harminchét alkalmazottat pedig felmentettek a munkavégzés alól. Számukra a munkaügyi központokkal együttműködve keresnek megfelelő állást.

A soproni vámhivatalnál tizenkét személlyel kevesebben kezdték meg az új évben a munkát. Cseh István pénzügyőr őrnagytól, vámparancsnoktól megtudtuk: a létszámleépítés első ütemében tőlük heten mentek nyugdíjba. Az adminisztratív területről két közalkalmazott is kérte, ne várjanak a felmondással májusig, mert most el tudnának helyezkedni, míg a hivatásos állományból három – határforgalmi feladatokat ellátó – vámost küldtek el. Az ő felmondási idejük a szolgálati viszony megszűntéig, június 30-ig tart.

A vámparancsnok hozzátette: a soproni vámhivatal létszámát uniós csatlakozásunktól ötven munkatársban határozta meg az országos parancsnokság. Az átszervezési folyamat december 31-ével zárul le: ez idő alatt több mint ötven pénzügyőr kerül ki a soproni vámhivatal állományából.

Tesch Tiborral majd egy évtizedes pénzügyőri munka után közölték, nem lesz szükség a munkájára.

– Azt tudtuk, hogy sok embert elküldenek, mégis váratlanul ért, hogy december végével két társammal együtt nekem is felmondtak – említi a kétgyermekes családapa. – Végül megoldódott a sorsom: áthelyezéssel a sopronkőhidai fegyház- és börtönben kapok fegyőri állást. Huszonegy éves munkaviszonnyal rendelkezem, nem volt mindegy számomra, sikerül-e a folyamatosságot biztosítani.

Hat hónapig különben még a vámhivatal állományában leszek, de a végkielégítésemet és a hathavi átlagbéremet, no meg a 42 ezer forint ruhapénzem felét már megkaptam. A szabadságom felét is kifizették. Februárban Budapesten fegyőri képzésen veszek részt, s márciustól már munkába is állhatok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árucserék problémái az ünnepek után

A Fogyasztóvédelmi felügyelőség Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai folyamatosan ellenőrizték a… Tovább olvasom