Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Vállalkozók döntésközelben

Sopron - Jövő héten Brüsszelben megalakul a Vállalkozók Európai Parlamentje, amely közvetlenül vehet részt a gazdaság szabályozásában. Az EPE képviselője lesz a soproni Tóth Kálmán is.
Az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének kezdeményezésére október 14-én Brüsszelben megalakul a Vállalkozók Európai Parlamentje, s ezzel megvalósul a vállalkozói szféra érdekképviselete az unióban a legmagasabb szinten is. Az Európai Parlament üléstermében kedden 27 tagország 751 képviselőjének, valamint 18 nem uniós országból delegált 24 vállalkozónak a részvételével tartja első tanácskozását az új parlament. Magyarország 24 küldöttel vesz részt az ülésen. Ott lesz a soproni Tóth Kálmán, a Scarbantia Zrt. elnök-vezérigazgatója is.

Tóth Kálmán a régió vállalkozóit képviseli a megalakuló szervezetben.
Tóth Kálmán a régió vállalkozóit képviseli a megalakuló szervezetben.

– A magyar delegáció regionális felosztás alapján állt össze, régiós képviselettel Sopron önálló kamarája saját küldöttet állíthatott – mondta el érdeklődésünkre Tóth Kálmán. A tapasztalt üzletember, aki tárgyalási szinten beszél angolul és németül, nagy lehetőséget lát az új testületben, hiszen az európai, ezen belül a magyar vállalkozók közelebb kerülhetnek az unió döntéshozatali rendszeréhez, megismerhetik a brüsszeli gyakorlatot, s magukat a döntéshozókat is. Miután a gazdaságot alapvetően meghatározó szabályozás túlnyomó többsége Brüsszelben dől el, fontos, hogy ezentúl maguk a vállalkozók hallathatják véleményüket, lobbizhatnak a szférát érintő ügyekben.

Az alakuló ülést követően rögtön munkához is lát a szervezet. Találkoznak az európai parlamenti pártok magyar képviselőivel, majd szekcióüléseken tárgyalnak a korlátok nélküli üzletkötés, a környezetvédelem és energia, a vállalkozói szemléletű Európa megteremtése és az EU költségvetése témakörében. Olyan kérdésekről szavaznak a vállalkozói parlament delegáltjai, mint például szükség van-e környezetvédelmi feltételekre a közbeszerzés terén, vagy melyek a kis- és középvállalkozók fejlődésének fő korlátai.

Olvasóink írták

  • 5. xyx 2008. október 13. 09:00
    „Nem értem egy ilyen svindler, aki minimálbéren müködteti a kis vállalkozásait mit akar képviselni Európában?Szégyent...”
  • 4. hehe 2008. október 12. 23:05
    „Igen!
    Ez ismét nem lesz más csak verbális maszturbáció!”
  • 3. hun002 2008. október 11. 18:42
    „Persze hogy szemfényvesztés!Megint kitermeltünk néhány honfitársat akik majd a mi pénzünkből(persze valahogy majd csak megmagyarázzák hogy a saját költségükön teszik)keresztül-kasul csavarogják a világot,mindezt úgy hogy lázas munkának látszék!Miről beszélünk,hiszen a külföldi vállalkozónak az az érdeke hogy a magyar beadja a kulcsot!Hogy lehet közösen,ellentétes érdekeket védeni?!”
  • 2. FREDDY/S 2008. október 11. 18:16
    „Minél több képviselet lesz, annál kevesebben dolgoznak a valódi probléma megoldásán, nemde...”
  • 1. hazugeurópa 2008. október 11. 17:49
    „Lesz a képviselők között egyszerű tönk szélén álló sarki boltos is akit a multik padlóra küldtek? Vagy megint egy szemfényvesztésről van csak szó?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hódolat a zseninek

Kismarton (Eisenstadt) - Jövőre emlékezik meg a világ Joseph Haydn (1732–1809) halálának 200.… Tovább olvasom