Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Választás: Így voksoltak anno a fertődiek

2010-ben Kocsis Ferenc több szavazatot szerzett, mint Bognár Zoltán. Igaz, 2006-ban Bognár – képviselő-jelöltként – az összes induló között a legtöbb voksot kapta.

Néhány óra múlva eldől, hogy ki lesz Fertőd polgármestere, valamint kik jutottak be a képviselő-testületbe.

Most a polgármesteri poszt esetében az elmúlt választások főbb adatait elemezzük.

Fülöp Géza, aki 1990 óta minden választást megnyert, két éve már nem indult. A helyi közéletben meglepetésként hatott, hogy legutóbb Kocsis Ferenc lett a befutó. Így fordult elő, hogy a viszonylag homogén képviselő-testülettel szemben egy viszonylag új, és ismeretlen személyt választottak a helyiek polgármesternek.

2010-ben hatan indultak a polgármesteri posztért: Kocsis Ferenc (603 szavazat) lett a győztes. A második helyezett, a most is induló Bognár Zoltán (458 szavazat) lett. Horváth Zoltán pedig 159 szavazatot kapott. Bozsvári István nem értékelhető, ugyanis ő 2010 októberében nem jelöltette magát, ő akkor Fertőszéplakon szeretett volna polgármester lenni.

Bognár Zoltán 2006-ban, mint képviselő-jelölt majdnem kétszer annyi (825 szavazat) voksot kapott, mint 2010-ben polgármesteri aspiránsként. Kocsis Ferenc itt nem értékelhető, ugyanis ő ekkor még nem vett részt aktívan a helyi politikai közéletben. Érdekesség, hogy Bognár Zoltán, ekkor több szavazatot kapott, mint a későbbi polgármester, Fülöp Géza (815 szavazat). Tegyük hozzá, 2010-ben hatan, 2006-ban pedig ketten indultak a polgármesteri posztért.

2010-ben, illetve 2006-ban szinte ugyanannyian mentek el szavazni. Ez 56,98 %-ot és 57,91 %-ot jelent. Öt évvel ezelőtt viszont kétszázzal több vokssal kellett több a polgármesteri posztért, mint 2010-ben.

Ha a 2010-es adatokat vesszük alapul, akkor 2006-ban, Bognár Zoltán képviselőként sem jutott volna be a testületbe. Akkor még a bekerüléshez elegendő legkevesebb szavazatot, 660-at, Garab Gáborné kapta. Igaz, ekkor Bognár Zoltánra, csak mint apolgármesteri poszt várományosára lehetett szavazni.


Kampány -  Mennyivel növelheti az esélyeket?

Idén Bognár Zoltán erőteljes kampányt folytatott. Többször megfordult Fertődön Molnár Ágnes államtitkár, valamint látogatást tett Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is. 

A nyilvánosság előtt Kocsis Ferenc, Horváth Zoltán, Bozsvári István szinte szótlan maradt. Legalábbis nem volt jelentősebb média megjelenésük. 


Nyitóoldali képünk illusztráció.

Olvasóink írták

  • 2. DK 2012. január 15. 20:38
    „Talán ilyen esetekben nem is szabadna a jelöltnek indokolni!
    Sokkal szigorúbb választó törvény kellene.”
  • 1. veilchen 2012. január 15. 19:23
    „"A nyilvánosság előtt Kocsis Ferenc, Horváth Zoltán , Bozsvári István szinte szótlan maradt. Legalábbis nem volt jelentősebb média megjelenésük. "
    Bizony, nehezen jutnak szóhoz a jelöltek, ha a két helyi kábeltévét egy-egy jelölt birtokolja:) . Ettől függetlenül számos interjú található a neten a jelöltekkel, és talán ma már az internet a kampányban fontosabb csatorna, mint más fórumok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron legkihasználtabb buszparkolója - fotó

Csak éppen nem buszok használják... - írja az ikvahir.tk. Tovább olvasom