Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Útlezárással fenyegetnek

A vulkapordányiak meg akarják akadályozni, hogy a tervezett autópálya a falu közelében haladjon.

A vulkapordányiak az útlezárástól sem riadnak vissza, hogy megakadá- lyozzák, hogy a tervezett autópálya a falu közelében haladjon. Az osztrák autópálya-építő cég részéről is felvetődött, hogy másfelé vezessék a sztrádát, ez viszont többletköltséget okozna a magyar építtetőnek.

Hans Rudolf Haller, Vulkapordány polgármestere
Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) lakossága júniusban nagy többséggel utasította el a magyar határig tervezett A3-as autópálya nyomvonalát. A népszavazás óta most ült össze először a képviselő-testület, hogy a további lépésekről döntsön.

– A közeljövőben találkozunk a burgenlandi politikusokkal, akikkel az autópálya ügyéről fogunk tárgyalni – mondta el Hans Rudolf Haller, Vulkapordány polgármestere. – Ez idáig senki nem keresett meg bennünket a tartomány részéről, és a sajtón keresztül is csak szűkszavúan reagáltak a népszavazás eredményére. 
– Szeretnénk elérni, hogy a tervezett formában egyáltalán ne épüljön meg az autópálya-szakasz vagy ha mégis, akkor haladjon más irányba – mondta el lapunknak Grete Krojer, a zöldek burgenlandi szóvivője, aki maga is vulkapordányi lakos. – A demonstrációtól és az útlezárástól sem riadunk vissza. Ha kell, kivonulunk a B16-os főút Kelénpatak (Klingenbach) és az autópálya közötti szakaszára és elálljuk az utat.

Kampányidőszak Burgenlandban

Kelénpatak alagutat akar

Az A3-as autópálya Kelénpataknál (Klingenbach) lépne be Magyarországra. Az 1300 lelkes település polgármestere, Johann Frank érdeklődésünkre elmondta, a faluban egyelőre nem terveznek népszavazást a sztrádáról. Megvárják, amíg az autópálya-építő cég véglegesíti, hol halad majd az A3-as. Ez várhatóan nyár végére történik meg. Ha a jelenlegi nyomvonal marad, akkor azért fognak harcolni, hogy a sztráda egy alagútban vezessen el a falu mellett.

Az ügy megoldását hátráltatja, hogy Burgenlandban ősszel tartományi választásokat tartanak, ezért a kampányidőszak előtt és alatt a politikusok nem kívánnak olyan témákhoz hozzányúlni, amely adott esetben ronthatja a saját pártjuk választási eredményét.
Helmut Schuster vulkapordányi alpolgármester a lehetséges problémákat is számba vette: – Mi történik akkor, ha Magyarország 2008-ig megépíti a maga autópálya-szakaszát a határig és az osztrák oldalon nem lesz folytatása? Végig kell gondolni azt is, hogy ez milyen következményekkel jár majd Vulkapordány és a környék számára.

Határidő nem sürget

Franz Lücker az osztrák autópálya-építető cég (ASFiNAG) részéről is reagált a népszavazás eredményére. Az ASFiNAG elnökségi tagja elmondta, határidő egyelőre nem sürgeti a céget, mivel az építési munkálatokat addigra kell csak befejezni, amíg a magyar oldalról elkészül az M9-es autóút Sopront elkerülő szakasza.

Az A3-as tervezett nyomvonala körüli problémákról már a Győr-Moson-Sopron megyei közútkezelőnél is értesültek. – Tudunk róla, hogy Ausztriában nem megy zökkenőmentesen a határig tartó meghosszabbítás – nyilatkozta a Kisalföldnek Wimmer József, a megyei közútkezelő kht. osztályvezetője. – A magyar oldalon a tervezés jóval előrehaladottabb állapotban van, az osztrákok tulajdonképpen egy évvel ezelőtt fogtak intenzívebben a munkához. Felvetették azt is, hogy a két út ne a Bécsi úti határátkelőnél találkozzon, hanem a fölött néhány kilométerrel. Ehhez az M9-est Fertőrákos és Sopron között, a Dudlesz-erdő melletti völgyben kellene megépíteni. Ebben az a furcsa, hogy amikor 1996-ban először szóba került az autópálya kérdése, akkor mi itt szerettük volna elvezetni a magyar oldalon. Akkor az osztrákok elutasították ezt a nyomvonalat. Most azt mondják, tervezzük mi is elölről az M9-est. Ezzel csak az a baj, hogy szinte a nulláról kellene kezdeni az egészet és ez újabb négy-öt évbe beletelne. Gyakorlatilag mindennel készen vagyunk, csak a kisajátítások és néhány apróság van hátra. Ráadásul a mostani országhatár–Sopron–Pereszteg szakasz tervezésére mai áron már közel egymilliárd forintot költöttünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Óránként 40 kamion

Tíz Fertő parti település polgármestere korlátozni szeretné a Fertő menti út hatalmas… Tovább olvasom