Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Útlejegyzés, a tulajdonosok tudta nélkül

Tizenhat Ibolya úti sorház 32 tulajdonosa háborodott fel azon a határozaton, amely szerint osztatlan közös területükből az önkormányzat 81 négyzetmétert elvesz, hogy zsákutcát építhessen egyetlen telektulajdonos miatt. szabályozási tervében foglaltaknak megfelelően – jogszerűnek ítélte.
Nem a pénz, a terület kell: Németh József és tulajdonostársai pert kezdeményeznek az önkormányzat ellen.
A polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője, dr. Dobos József az útlejegyezési határozatot – a Lövérek Négy tulajdonos – Csiszár János, Fekete Sándor, Mikó Csaba és Németh József – kereste fel szerkesztőségünket, mert – állításuk szerint – tudtuk és megkérdezésük nélkül vettek el 81 négyzetmétert osztatlan közös területükből. Az Ibolya út, Csalogány köz és a Hársfa sor közötti területen huszonkét éve épült fel 16 otthon, sorházas beépítéssel. A decemberben kézbesített határozat értelmében telkük kert felőli részéből várhatóan 81 négyzetmétert kisajátítanak, hogy egyetlen telektulajdonosnak legyen közúti összeköttetése.

Az eredeti tervben nem szerepelt az új utca

– Természetesen több telek is található mögöttünk, de ezek a Tölgyfa sorról közelíthetők meg – mondja Németh József. – Kivéve ezt az egyet, mert a telket már korábban megosztották, így út nélkül maradt. A mellette lévő telek tulajdonosának megengedtük, hogy a mi területünkön keresztül járjon be házába, igaz, ő a Csalogány köz felől is elérheti telkét. Az eredeti – kifüggesztett és lakossági fórumon is megtárgyalt – szabályozási tervben nem szerepelt itt utca kialakítása. Ezért is csodálkoztunk, hogy a közgyűlés által elfogadott tervben viszont már igen. Ám a változásról az érintetteket nem értesítették!
– Az útlejegyzési határozatot azonnal megfellebbeztük – vette át a szót Csiszár János. – Úgy véljük, jogos érdekeinket védjük, annál is inkább, mert a szabályozási tervben a következő is olvasható: „Jelen településrendezési terv kidolgozása a jogszabályokban előírt egyeztetési rend pontos betartásával, a közzététel, lakossági fórum, az írásban és szóban érkezett észrevételek szakbizottságok előtti többszöri megtárgyalásával, az érintettek széles körének bevonásával, a terv kapcsán felmerült konfliktusok több lépcsőben végrehajtott egyeztetésével történt". Nos, az idézettek szerint mi nem tartozunk az „érintettek széles körébe". Tudjuk, hogy az önkormányzatnak joga az útlejegyzés, de ezt a területet elvehették volna a szemközti telkekből is – hiszen tulajdonosaik miatt szükséges az út kialakítása –, így senkinek sem sérült volna az érdeke.
– Első lépésként megfellebbeztük a határozatot és a nyilvánossághoz fordultunk – vette vissza szót Németh József. – Ezt követően felkérjük a körzetben élő önkormányzati képviselőket, hogy önálló képviselői indítvánnyal érjék el a döntés megváltoztatását. Abban az esetben, ha nem vívunk ki eredményt, akkor bírósághoz fordulunk, mert nekünk nem a kártalanításért járó pénz kell, hanem a terület.

A döntés jogszerű

Dr. Dobos József, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője előtt ismert az ügy.
– Az útlejegyzési határozat még nem jogerős – tájékoztatott az irodavezető. – Egyrészt azért, mert külföldi tulajdonosok is vannak, és értesítésük hosszabb időt vesz igénybe, másrészt pedig azért, mert az említett lakók többsége valóban megfellebbezte irodánk határozatát, amely a májusi közgyűlési döntést követően született. Hozzáteszem, jogszerűen, hiszen a vonatkozó törvények lehetővé teszik az önkormányzat saját javára történő útlejegyzését, kisajátítási eljárás és az érdekeltek hozzájárulása nélkül. Ismereteim szerint a szemben lévő egyik telken védett fenyőfa található, ezért nem lehet ott utat építeni. A határozat egyébként egy már kialakult állapotot rögzít. A kártalanításról – szakértők bevonásával – külön határozatban döntünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyben a szolgálat

Az SOS telefonos lelkisegély-szolgálat soproni stábjának anyagi helyzete már csak alig néhány… Tovább olvasom