Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Utcanyitás Sopronban - Csend helyett dübörgő forgalom

A paprétiek szeretnék, ha legalább a forgalomlassításnak érvényt szereznének a hatóságok.

– Ez egy szervizút. Nem fogja elbírni az új utca forgalmát, főleg úgy, hogy a környékbeli utcák egyirányúsításával ide terelik az autókat – mutatja háza előtt az elhúzó kocsikat Gábor Péter.

A környéken lakók nevében beszél, amikor elpanaszolja: évtizedekig parkra néző, csendes ingatlanjaik voltak, az új út helyén gyönyörű hárs- és gesztenyefák álltak.

A fákat kivágták, aszfaltos út épült, s hiába van kitéve a húsz kilométeres sebességcsökkentő tábla, azt nem tartják be az autósok.

– Ha már mindez úgy történt, hogy bennünket meg sem kérdeztek, legalább szereznének érvényt a tábla utasításának. Jó lenne néhány fekvőrendőr például, hogy csak lassan lehessen végigmenni a téren.

A környező utcák forgalmi irányának visszafordításával is csökkenthetnék a járművek számát, mert most mindkét irányból itt zúgnak el a kocsik – panaszolja Gábor Péter.

A Paprét megnyitásának tervezése 2001-ig nyúlik vissza – reagált olvasónk panaszára a városháza.

– Akkor indult meg a szabályozási terv módosításához szükséges eljárás, erről annak idején a Kisalföld is beszámolt. Az eljárás során kérdőíveket, lakossági és civil fórumokat szervezett az akkori városvezetés.

Az önkormányzat az akkor elfogadott szabályozási tervnek megfelelően alakította ki az útvonalat. Ennek célja, hogy segítse a belvárosból való egyszerűbb kijutást. A sebességkorlátozás betartása pedig mindenki számára kötelező – mondta el Kuslics Balázs szóvivő. 

Zebra és lámpa is lesz

Egy másik olvasónk azt panaszolta, nincs kijelölt gyalogátkelőhely a Papréten. Ezzel kapcsolatban megtudtuk, az önkormányzat már megterveztette a zebrát és új lámpaoszlopot is helyeznek mellé.

A hatósági engedélyeztetés még nem zárult le. Ugyanez a helyzet az új út Híd utcai torkolatánál is, ott szintén a jogerős engedélyre várnak.
 
  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiváló diák Fertőszéplakról

Szalai Merse, a fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola volt tanulója érdemelte ki a… Tovább olvasom