Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Utazásban aktívak vagyunk

Szeretünk utazni, viszont csökken a pihenéssel töltött napok száma, miként az úti célok is lerövidülnek. Inkább itthon maradunk, mintsem külföldre mennénk.
A Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli regionális marketing igazgatósága idén mintegy negyvenmillió forintot költ a régióban lévő idegenforgalmi lehetőségek népszerűsítésére.

- Két hét múlva kezdődik Budapesten az Utazás Kiállítás, továbbá a régió megjelenik majd a pécsi, veszprémi, debreceni, szolnoki, valamint a miskolci utazási vásáron is - mondta el a kisalfold.hu-nak Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli regionális marketing igazgatója. – 2010. a fesztiválok éve lesz. Így kiemelt csomagban reklámozzuk egyebek mellett a soproni VOLT Fesztivált, illetve a Győri Barokk és a Győrkőc rendezvényeket.


A nagy megyei fesztiválok mellett idén a Győrkőc rendezvény is nagyobb hírverést kap.
A nagy megyei fesztiválok mellett idén a Győrkőc rendezvény is nagyobb hírverést kap.


Megyénkben tavaly két település - Sopron, illetve Lipót - végzett a Virágos Magyarország versengés élén. A Magyar Turizmus Zrt. ennek kapcsán még erőteljesebben népszerűsíti majd térségben lévő aktív pihenési lehetőségeket.

Tama István véleménye szerint idén, a céges összejövetelek, konferenciák tekintetétben nem lesz akkora visszaesés, mint tavaly. 2009-ben az ilyen rendezvények száma 2008-hoz képest tíz százalékkal csökkent. Régiónk tavaly összességében azonban jól teljesített. Országos viszonylatban nálunk volt az egyik legkisebb mértékű, három százalékos a visszaesés.

Tama István: Már az is nagy eredmény lesz, ha a szektor hozni tudja a tavalyi számokat. Fotó: Magasi
Tama István: Már az is nagy eredmény lesz, ha a szektor hozni tudja a tavalyi számokat. Fotó: Magasi


A szakember idénre látványos vendégéjszaka emelkedésre nem számít. Már az is nagy eredmény lesz szerinte, ha a szektor hozni tudja a tavalyi számokat.

- A régióban élők utazási szokásairól is készül felmérés, a munkával várhatóan áprilisra végzünk - folytatta Tama István. - Előzetesen annyi tudható, hogy a turizmus tekintetében Győr-Moson-Sopron megye aktívnak számít, azaz továbbra is szeretünk utazni. Ez nagymértékben a jobb anyagi helyzetnek köszönhető. A pihenésre fordított idő azonban csökken, miként a távoli úti célok helyett inkább a közelebbit választják a térségben élők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiégett egy autó Sopronban

A tűzoltókat kedden kora reggel az Ady Endre út elejéről riasztották, a Gyermek- és Ifjúsági Központ… Tovább olvasom