Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Uniós program a térség fejlesztéséért

Polgármesterek, vállalkozók, civil szervezetek képviselői is részt vettek Fertőszentmiklóson a Leader-plusz vidékfejlesztési program ismertetésén.
Polgármesterek, vállalkozók, civil szervezetek, kulturális közösségek, csoportok képviselői vettek részt tegnap este Fertőszentmiklóson a Leader-plusz vidékfejlesztési program ismertetésén, az úgynevezett Ikva-mente Fejlődéséért Akciócsoport megalakulásán.

– A Leader-program az Európai Unió ma működő talán legsikeresebb vidékfejlesztési programja, amelynek keretében a vidéken élő vállalkozók, civilek és önkormányzatok összefogva úgynevezett „akciócsoportokat" hoznak létre – tudtuk meg Páliné Keller Csillától, a program mentorától, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársától.

– Az akciócsoportok határozzák meg az adott kistérség hosszú távon fenntartható fejlődésének irányvonalát, stratégiáját. Ezután az állam, zömmel uniós forrásból, a térség fejlesztésére keretösszeget hagy jóvá – 90 és 300 millió forint között –, melyet pályázaton lehet elnyerni. A nyertes akciócsoportok ezt követően szintén pályázatot írnak ki, amelyeket helyi szinten értékelnek és kiválasztják a győzteseket.
A Leader célja a vidéki szereplők ösztönzése és támogatása a térségük hosszú távú lehetőségeiről történő együtt gondolkodásban olyan kulcsterületeken, mint például a természeti és kulturális adottságok gazdagítása, a gazdasági környezet megerősítése, a közösségek önszervező képességeinek javítása és az együttműködések ösztönzése.

A programhoz Csapod, Fertőendréd, Petőháza, Fertőszentmiklós, Röjtökmuzsaj, Ebergőc, Fertőd, Pinnye, Nagylózs, Pereszteg, Nagycenk, Kópháza, Harka, Sarród, Fertőszéplak, Fertőhomok, Hegykő, Hidegség, Agyagosszergény, Fertőboz, Ágfalva és Fertőrákos csatlakozott.
– A következő időszakban egy húsz-huszonöt tagú, szakértőkkel kiegészített csoport dolgozza ki a térség pályázatát, azokra a konkrét programokra építve, amelyeket a csatlakozott települések javasolnak – folytatta Páliné Keller Csilla. – Reméljük, a jövő júliusra elkészülő pályázat sikeres lesz, és az akciócsoport a későbbiekben a kistérségi fejlesztések humán központjává válik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mangalicák a nemeskéri gazda kedvencei

Szedenik Sándor hat évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, és a Nemeskér melletti családi tanyán… Tovább olvasom