Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Újraszentelték a Hősök harangját

A soproni evangélikus templomban tegnap ünnepi istentiszteleten újraszentelték a helyreállított Hősök harangját.
Ittzés János evangélikus püspök-elnök közreműködésével tegnap újraszentelték az evangélikus templom közel három és fél tonna súlyú Hősök harangját, amelyen az első világháború 216 áldozatának neve szerepel. 2005-ben karbantartás során vették észre, hogy tányérkoronája nyakán repedés keletkezett, javítása elengedhetetlen.

Varga Jenő, a soproni evangélikus gyülekezet felügyelője elmondta: a helyreállítást a németországi Nördlingenben végezték. Az öntvényt egy passaui cég munkatársai helyezték újból üzembe. A harang le- és felszállítása Katona Imre ácsmester és munkatársai nevéhez fűződik. A harangrekonstrukció költségei megközelítették a nyolcmillió forintot. Az egyházközség tagjai erre a célra 2,1 millió forintot adakoztak, Walter Dezső polgármester pedig kétmillió forint önkormányzati támogatást utalt át. Külföldről 2500 eurós (mintegy 670 ezer forintos) segítség érkezett. A többit a biztosítás és az egyház fedezte.

– Ezzel egy időben befejeződött a soproni és a városkörnyéki települések harangjainak állapotfelmérése – tudtuk meg dr. Kormos Gyula hangszertörténésztől. Több hónapnyi munkában, Poór Péter egyetemista közreműködésével közel nyolcvan harangot vizsgáltunk meg. A város legrégibb ilyen alkotása a Tűztorony három – 1677-ből való – időjelző harangja, amelyek ma is jól szólnak.

– A legkorosabb soproni templomi harang a Szent György- templom tornyából hívja misére a híveket – folytatta dr. Kormos Gyula. – Az 1837-ből való öntvényt is megelőzi korban a harkai katolikus templom harangja, amelynek harangköpenyén az 1634-es évszám olvasható. Ezek állapota jónak mondható. Repedt a fala viszont a balfi Szent József-fürdőkápolna harangjának, amelyet le is szereltek. Ugyancsak javításra vár a soproni Szent Mihály-templom Seltenhofer soproni harangöntő műhelyéből kikerült nagyharangja, amelynek a koronát rögzítő gyűrűje törött el. E harang a toronyban lóg használaton kívül.

A szakértői vélemények szerint ha nem mozgatják, akkor nem fog lezuhanni. A többi, általunk számba vett harang működőképes, legfeljebb kisebb csorbulásokat vehettünk észre rajtuk. Másik általános tapasztalatunk, hogy a templomtornyok ablakait jó lenne lezárni, ugyanis a berepülő galambok és más madarak jelentős mennyiségű piszokkal borítják be a harangokat. Mindez idővel a harangszó rovására megy. Az általános harangfelmérés eredményeit múzeumi folyóiratban, negyvenolda las tanulmányban foglaltuk össze.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárbúcsúztató a Kozmutza-iskolában

Immáron második alkalommal tartották meg a soproni Kozmutza-iskolában a vidám Nyárbúcsúztató Bulit. Tovább olvasom