Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

Újabb tanúkat idéznek be

Nem mindennapi bűneset történt idén márciusban Fertőrákoson: egy 80 esztendős nénit tepert le saját háza udvarán egy 28 éves helybéli férfi.

Az illető büntetőpere rablási kísérlet miatt kezdődött csütörtökön a városi bíróságon.

Óriási felháborodást váltott ki idén márciusban az a Fertőrákoson történt bűncselekmény, amelynek során idős asszonyt támadott meg egy fiatalember.

A 28 éves, lopás miatt és betöréses lopásban bűnsegédként már büntetett előéletű illető fényes nappal betért az asszony háza udvarára, majd elkezdett erőszakoskodni vele. Az ismeretlen a földre teperte 80 éves áldozatát, megrángatta ruházatát, ám szerencsére mások is bejöttek az udvarra, s megzavarták a tettest. Ezt követően dulakodás kezdődött.
Az azonnali rendőri reagálásnak köszönhetően még a helyszínen elkapták a férfit. A néni bordatörést szenvedett. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.

A nyomozás során kiderült, az idős asszony az első ijedség után tényleg azt hitte, nemi erőszak áldozata lesz, ám az első megrázkódtatást követően nyilvánvalóvá vált előtte, ˝csak˝ pénzt követelt tőle a férfi, még ha ilyen erőszakos, bántalmazó módon is. Ennek megfelelően a vádiratban a ˝rablás kísérlete˝ szerepelt.

A dr. Szabó Magdolna bíró vezette büntetőperben az idős asszony határozottan fenntartotta a vádat, míg a férfi tagadta bűnösségét. A bírónő mindezek miatt további tanúk beidézését rendelte el, s december elejére elnapolta a tárgyalást.

A férfi – és védője – a per során kérte az előzetes letartóztatás megszüntetését, ám dr. Szabó Magdolna a cselekmény súlyára tekintettel ehhez nem járult hozzá. 

Olvasóink írták

  • 8. jánosi 2009. november 03. 19:12
    „Most akkor világosítsatok fel :
    az áldozat roma ?
    a tettes nem roma ?
    ez a variáció is elítélendő természetesen !”
  • 7. lenk 2009. október 31. 21:39
    „#6-ra
    A bűnös bűnös, nemre, fajra, vallásra tekintet nélkül. Egyébként a magyar romák is magyarok, úgyhogy igen-magyarbűnözés.”
  • 6. zstoth 2009. október 31. 16:40
    „lenk 2009.10.30. 08:12
    Ezek szerint "magyarbűnözés"?
    :-)”
  • 5. Gabsi 2009. október 31. 12:02
    „Kedves Sophia! Egy kollegám régebben belekeveredett valami piti munkaügyi perbe. A végén a bírónő négyszemközt megsúgta neki, hogy jól jegyezze meg: az igazság és az igazságszolgáltatás két külön dolog. Sajnos.”
  • 4. Sophia 2009. október 30. 18:09
    „Miért,itt van igazságszolgáltatás?Mert én nem úgy veszem észre!”
  • 3. TancsKaszabell 2009. október 30. 11:21
    „Tessék már megmondani milyen értékű az a jogrend amivel ilyen sokáig tart kiosztani a megérdemelt büntetést ?
    Ezt egy józan gondolkodású öszbecsavarodott üstökű falubíró húsz perc alatt elintézte egykor.
    Persze akkoriban az igazságszolgáltatás a kisebb közösségek szintjén még a közt szolgálta,hiszen önmaguknak szolgáltak,a közösségüknek.
    Tessék már megmondani mostanság ez a Magyar igazságszolgáltatás kit szólgál ? Miért ? Mert a tapasztalataim alapján sok bennem a kérdőjel ,sőt egyre több !
    Gondolom nem csak bennem.”
  • 2. lenk 2009. október 30. 08:12
    „Kimondható. Az áldozat roma. A tettes rasszista.”
  • 1. atika61 2009. október 30. 06:55
    „Ki ne merd mondani, hogy Cigó!!!!!!!!!!!!!!
    A végén még rasszista leszel!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Intézetekből szökött a ˝világutazó˝ betörő

A vejkei majorba betört, és Pusztacsaládon is balhézott az a német állampolgár, akit a soproni… Tovább olvasom