Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Újabb szuperprodukciók a soproni MKB Musical Arénában

Az MKB Musical Aréna a Budapesti Operettszínházzal együttműködve idén három bemutatót tervez, szabadtéri produkció azonban nem lesz. Az előadásokkal újabb rekordokat szeretnének megdönteni.

– Kulturális szerepvállalásunk a város életében öt éve kezdődött. Eddigi történetünk megkoronázása volt a 2011-es év, amikor több szuperprodukciót is bemutattunk. A csarnokot elsősorban sportcélokra kaptuk az üzemeltetőtől, de rendkívül boldog vagyok, hogy önerőből és szponzori támogatásokkal sikerült színházi előadásoknak is helyet adnunk – mondta el érdeklődésünkre Török Zoltán, az MKB Musical Aréna vezetője.

Legközelebb, február 25-én Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra Hollywoodi Duettek című koncertjét élvezheti a közönség az Arénában. Talán nem véletlen, hogy a páros Sopronban is fellép: meg nem erősített információink szerint visszatérnek a városba. Úgy tudjuk, Rebecca, az operettszínház jelenlegi legsikeresebb darabjának főszereplőiként láthatjuk majd őket.
Tavaly a kultmusicalnek számító West Side Storynak, az új életre kelt Miss Saigonnak és az Abigél magyar musicalnek is tapsolhatott a közönség. Török Zoltán hozzátette, húszezer néző látta az előadásokat.

– A Miss Saigon tovább él és más városban is bemutatjuk, a darabnak jogtulajdonosai vagyunk. Együttműködésünk a Budapesti Operettszínházzal idén is folytatódik, új szabadtéri produkcióban azonban nem gondolkodunk.

Az Arénában három bemutatót tervezünk áprilisban, októberben és decemberben. Az előadásokkal újabb rekordokat szeretnénk megdönteni, alkalmanként hatezres nézőszám elérése a cél. Egy nagyoperettet is színpadra állítanánk, ám konkrétumokról még nem beszélhetek – zárta az igazgató.


Olvasóink írták

  • 4. Orfeusz 2012. január 06. 16:21
    „3. Irigyek? Ugyan. Stadionban.”
  • 3. boy1970 2012. január 06. 15:32
    „Arról nem is beszélve ha a városvezetés nem lenne irigy, akkor nyáron lett volna a Notredami toronyőr is a stadionba!”
  • 2. Orfeusz 2012. január 06. 07:38
    „1. molten: Fogalmazzunk úgy, hogy az Aréna kevésbé alkalmas színházi előadásokra, de a szándék több mint tiszteletreméltó! Az Aréna vezetése pénzzel és jó szándékkal mindent megtesz az Aréna alkalmassá tételére, illetve elhozza Sopronba az országos musical kínálat legjobb előadásait. Ez magyarul azt jelenti, hogy Budapest mellett egyedül Sopron az a város, ahová világsikerek rendszeresen eljutnak. Valóban vannak alkalmasabb többfunkciós csarnokok ( pl. Debrecen ) az ilyen jellegű előadásokra, de mégis gondoljunk vissza az elmúlt évek produkcióira ( pl. Rómeó és Júlia, Abigél stb. ), és a Petőfi Színház előadásaira ( pl. A muzsika hangja ). Bp-en kívül egyedül Sopronban, a hűség, a szabadság és a KULTÚRA városában vált rendszeressé a szuperprodukciók a városba hozása.”
  • 1. molten13 2012. január 05. 22:53
    „Kár, hogy az Aréna alkalmatlan az ilyen rendezvényekre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiégett egy Audi Sopronban - fotó

"Kiégett egy autó az Ágfalvi lakótelepen Sopronban, az ott élő emberek több robbanó hangot is… Tovább olvasom