Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Új templom épül a Julianeumnál

Új templom építését tervezik Sopronban, a Szent Margit Plébánia (Julianeum) közelében. A beruházás engedélyeztetése folyamatban van.

– A Lövérek új templomának engedélyeztetési tervei elkészültek, s azokat a Városi Tervtanács kitűnőnek minősítette – tájékoztatott Gábor Jenő, a győri egyházmegyei hivatal főépítésze, aki elmondta: több éve vetődött fel a gondolat, hogy a soproni Szent Margit Plébánia (Julianeum) közelében új templomot hozzanak létre. A megerősödő hitélet következtében ugyanis a Julianeum „kinőtte" magát.

– A templom tervezésére pályázatot írtunk ki. Hét igen jó pályamunka közül végül Czigány Tamás győri építész papírra vetett elképzelését választotta ki megvalósításra érdemesnek a zsűri – folytatta Gábor Jenő.

– Ahhoz, hogy a beruházás engedélyeztetési eljárása folytatódhasson, telekkorrekcióra is szükség van. Ezzel párhuzamosan készíttetjük a kivitelezési terveket, hogy amint lehet, megkezdhessük a munkát, amelyet meghívásos pályázat keretében fogunk megversenyeztetni. Bízunk abban, hogy az engedélyek birtokában még az idén lerakhatjuk a templom alapkövét.

Az új, kétszázhatvan négyzetméter alapterületű templom a Julianeum fölötti telken kap helyet. A tervek szerint a Julianeum felől és a Panoráma útról is megközelíthető lesz, sőt, ez utóbbi részen parkolót is építenek hozzá. A toronnyal ellátott, tájba illő és modern építészeti stílusban megalkotandó tömb magasabb lesz a mostani plébániánál. A terepadottságokat kihasználva altemplom is épül, urnás sírhelyekkel. A jelenlegi Julianeum a későbbiekben plébániahivatalként fog működni.
Gábor Jenő elmondta még: a 250 milliós beruházást a győri püspökség és a helyi egyházközség finanszírozza, de figyelemmel kísérik a hazai és az uniós pályázati lehetőségeket is.

Gosztonyi Miklós

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lopással hatmilliós kárt okoztak

Vörösréz: Kemencékről vágták le a nemesfém csatlakozókat
Sopronban az Ágfalvi úton lévő… Tovább olvasom