Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Új nyomdagép a szociális foglalkoztatóban

Sopron - Új fekete-fehér digitális nyomdagéppel gyarapodott a szociális foglalkoztató. A 9 millió forint értékű gépet pályázat útján nyerték, ezzel – és egy másik beruházással – hat új munkahelyet teremtettek.
Sajtótájékoztatón mutatták be tegnap a szociális foglalkoztatóban azt az új fekete-fehér digitális nyomtatógépet, amelyet pályázati forrásból vásároltak.

Simon István alpolgármester elmondta, a tizenhét éve működő foglalkoztató ma már közel 140 megváltozott munkaképességű embernek ad munkát és családjuknak megélhetést – a varrodában, a nyomdában, a dobozgyártásban és az elektronikai hulladékok válogatásában –, újraintegrálva őket a társadalomba.

Az önkormányzat támogatja a szociális foglalkoztató elképzeléseit és a jövőben is segítik terveik megvalósítását. Egy új csarnok építésében is, amely az ipari és innovációs parkban épülne fel. A területet ingyen adná a város és hozzájárulnának a 100 millió forintos projekt önrészéhez is. Amennyiben sikeres lesz a pályázat, akkor egy-két éven belül újabb 25–30 csökkent munkaképességű ember jutna munkához.

Földes Tamás igazgató a mostani beruházásról szólva kifejtette, a nyomdagép 9 millió forintba került, és rendelkezik egy hajtogató- és tűzőegységgel is. Ezzel kompletté vált a nyomdai részleg, hiszen színes nyomdagépük már van. Nyertek még 3,5 millió forintot a kartondobozok nyomdai munkálataihoz is, így összesen hat új munkahelyet teremtettek. A jövőről szólva kiemelte, jelentős piaci rés mutatkozik az elektronikai hulladékok szétválogatásában – erre szigorú uniós normák vannak –, ezért az új csarnokban ilyen munkát végeznének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntektől már lesz közvilágítás a Deák téren

Sopron - A Deák tér egy részén hat hete nincs közvilágítás. A szolgáltató tervei szerint mától ismét… Tovább olvasom