Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Új nyitva tartással vennék fel a versenyt a multikkal

Sopron - Elavult nyitvatartási időnket meg kell változtatni, mert csak együtt tudjuk felvenni a versenyt a multikkal – mondta el a Kisalföldnek Hernyák Gábor várkerületi kereskedő. Az üzletember közös reklámszövetséget és fórumot is szeretne a kiskereskedőknek.
A belvárosi kiskereskedők védelmében összefogásra és a koncepciók átgondolására készteti a szektor résztvevőit Hernyák Gábor. A várkerületi üzlettulajdonos szerint alkalmazkodniuk kell a multik miatt megváltozott vásárlási szokásokhoz. – Meghosszabbított nyitva tartással kell felvenni a versenyt, ezt azonban csak együtt tudjuk elérni – mondja a kereskedő. – A nagy áruházláncok előnye, hogy a termékek mellett sok szolgáltatást kínálnak. A Várkerületen és környékén szintén megtalálhatók ugyanilyen profilú üzletek, tehát – ha megfelelő nyitva tartásunk lenne – a belváros intenzívebb vonzerővel rendelkezne és tudna úgy funkcionálni, mint egy pláza.

Hernyák Gábor arra kívánja ráébreszteni a többi kereskedőt, hogy a vásárlói igény már más, mint amit a nyitvatartási idők tükröznek. – A dolgozó emberek csak délután és este érnek rá vásárolni – tette hozzá a kereskedő. – Én újdonságként bevezettem a nyárra az úgynevezett „mediterrán" nyitva tartást, így a déli órákban bezártunk, helyette este nyolcig vártuk a vásárlókat. Ilyen módon harminc százalékkal emelkedett a bolt forgalma. Most a „meghosszabbított" szombattal próbálkozunk. Egyedüliként azonban nehéz az árral szemben úszni, ezért fórumot szeretnék indítani, ahol mi, kereskedők közösen fel tudunk lépni az érdekeinkért. A közös marketingszövetség valószínűleg enyhítené a kiskereskedők problémáit. A belváros élettel való megtöltése szempontjából is hasznos lenne az összefogás.

Legyenek különlegesek, érdekesek az üzletek

Sopronban nagyon hiányoznak az igényes, exkluzív boltok, pedig lenne kereslet rájuk, mert a soproniak jelenleg Ausztriában költik el a pénzüket, és ez komoly kárt okoz a város gazdaságának. Eddig az olcsó bevásárlóturizmusra koncentráltak a kereskedők, most új kihívás vár rájuk. Miért nem fognak össze és szerveznek rendezvényeket, mint más európai városokban?  Esti nyitás koncertekkel, gyertyafényes vásárlóest, vásárlás borkóstolóval és még lehetne sorolni. Nem célszerű a multikkal versenyezni és ugyanazt az árut kínálni. Sokkal érdekesebb lenne, ha olyan boltokat alakítanának ki a belvárosban amelyek kínálatát se a nagy bevásárlóközpontokban, se a közeli osztrák városokban nem lehet megtalálni. Különleges boltokra lenne szükség, amelyek hungarikummal foglalkoznak: művészeti  galériákra, kézművesekre, cipészekre, ajándékboltokra, szép éttermekre, modern cukrászdákra, jazzbárokra és igazi kávézókra. Szerintem ez jelentené a soproni belváros jövőjét. Ha egyszer szép és exkluzív boltok lesznek Sopronban, akkor az igényes ajánlatot kereső osztrák vásárló is visszajön a városba. És még  egy nagyon fontos feltétel: gyalogoszóna kellene a Várkerületen, kerékpárutakkal és szép kávézóteraszokkal, amelyek vonzanák az embereket már a hangulatukkal is. 

Klaus Sommer, egy büszke soproni osztrák lakó

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vért adtak a rendvédelmi szervek tagjai

Nyílt napot tartottak a rendvédelmi szervek munkatársai a hétvégén. A vám- és pénzügyőrség, a… Tovább olvasom